• AnuluWork #165602
    És? 50+ évig ezt csinálták, és menő volt a F1. Ugyanúgy tűntek el kiscsapatok, mint most, csak most a nagyoknak is jóval több mani a fejlesztés, mert nüansznyi (aka hangyafasz) különbségek vannak, így folyamatosak a kiskapuk és folyamatos a kémkedés, másolás, miegymás. Anno Patrick Headen kívül alig volt copy. Most már ha valaki sikeres akar lenni, másol. Hogy sikerrel vagy anélkül, az más kérdés, de ami most van, az nem felt. jó.

    Most is tűnnek el kicsik, de főleg azért, mert a nagyok még nagyobb kapacitással dolgoznak. Ugyanott tartunk, mint 2000-ben, csak most még unalmas is minden futam, amit a pályabírók még inkább feldobnak, persze negatív előjellel.

    Valaki írta korábban: sok-sok kavicságy, bukótér.

    A F1 ne a spórolásról szóljon. A dohánygyárak kivételével is van pár tőkeerős szponzor. Érdekes módon a spórolás és az egyenlő feltételek a bajnokok ligája kapcsán sose jutnak eszébe a fejeseknek, de valahogy a F1 lélegeztetőgépen tartása kapcsán igen.

    És akkor még a faxom csapatutasításokról nem is beszéltünk. Hol van már az a Ferka, ahol Mansell úgy kicseszett Prosttal Estorilban (megnyerte a startnál), hogy Sennának elég volt Prostot kilöknie, hogy világbajnok legyen. Már multi21 sincs, mert valaki mindig felülírja.

    Rekorddöntésekről regél a média, pedig öttel több verseny van, mint anno volt amikor a rekordokat felállították, és még a pontok száma is több. Prost behúzott atommennyiségű versenyt, Senna pedig polet, és most pedig mindez azért dől meg, mert speckó programmal mennek egyes csapatok időmérőn, és öttel több verseny van/év. Mindez szép, mások az idők, de hogy ez jó-e, azzal vitatkoznék.
    Utoljára szerkesztette: AnuluWork, 2017.10.31. 21:23:46