• K.András
    #12870
    Tuk-tuk-tuk, brütty-brütty-brütty, ihaj, a mi fiunk! - - pr -

    2004. június 21.

    P. "Százhetvennel borultam, baze" László, a népszerű sportriporter és sivatagi ralihős új szakmai csúcsra ért föl vasárnap este, B. Zsolt autóversenyző sikere nyomán.
    B. Zsolt megszerezte a magyar autósport első Forma-1-es pontját, ami persze nagy szó, meg minden, de még alighanem a főhős, a tartózkodó viselkedéséről ismert B. Zs. is tisztában van vele, hogy egy kicsit magyarosra sikerült a történelmi tett: tökutolsóként araszolt be, úgy, hogy az előtte lévő is minimum két kört vert rá, nagykörúti átlagsebeséggel rükvercelő Trabantban is el lehetett csípni a nyolcadik helyet.

    P. László sportriporter B. Zsolt hőstettének hatására kataton állapotba került, és olyasmit produkált, amire még nem volt példa a magyar televíziózásban: legalább negyed órán keresztül hallatott vinnyogó hangokat, sikoltásokat, gügyögött, makogott, mintha egy fogyatékos óvodáscsoport vette volna át a hatalmat a stúdióban.

    P. saját állítása szerint földön túli örömének próbált így hangot adni, vagyis képtelen volt értelmes szavakba önteni érzelmeit. Ugyan miért is lenne képes erre a sportriporter?

    Persze P.-t nem csak az ilyen rendkívüli események ragadtatják infantilizmusra és gügyögésre, népszerű internetes oldalak őrzik mp3-ba öntve legszebb tuk-tukjait, brütty-brüttyeit, kerekecske-gombocskáit.

    A nagy sikongatásba egyetlen érthető P.-i gondolat keveredett: B. ellenfeleinek kieséséért drukkolt. Egy súlyos balesetekkel terhelt, drámai futamon. Mármost ilyet - elfogultság ide, felfokozott lelki állapot oda - sportriporter nem tesz. Ezt durva sportszerűtlenségnek hívják, és minden normális sportkultúrában irtják.

    Olyan, mintha a Faragó Richárd arra biztatná sikongatva a válogatott valamelyik zsonglőr védőjét, hogy páros lábbal rúgja már vesén mondjuk Ronaldót.

    Jó volna azt gondolni, hogy P.-nek vannak főnökei, akik ilyenkor lecsapják az íróasztalra a bőrmappát, erőt vesznek magukon, és meghallgatják még egyszer a vasárnapi alulmúlhatatlant, összeülnek, és döntenek. Normális médiamunkahelyen ilyen eset után fél évre, egy évre eltüntetnék a képernyőről, hadd higgadjon le, szedje rendbe magát mentálisan, járjon egy kicsit öttusa-sajtótájékoztatókra, készítsen fél perces villáminterjúkat lecserélt jobbszélsőkkel.

    Persze normális médiamunkahelyen nem a riporter hozza össze a közvetítési szerződést. És Stohl Buci sem uralja túláradó érzelmeivel az esti műsorsávot.