Behind my closed eyelids
I brush my fingertips
against the fading heat haze in
the scenery I'm reminiscing
Had I lived without ever having experienced
pain or sadness,
I wonder if I would have never noticed
even the warmth deep in my heart
The voice that faintly reached me just now
was a light that slices through the solitude and guides me
It gives me kindness, a feeling of preciousness
that lights up this vague world
Even if my tears dry up and stop
It's still burnt into my memories
As if I was remembering,
as if I was reeling it in,
I was searching aimlessly
in my stray past
Can you still hear it?
Do you still remember it?
If I'm able to reach you,
then I'll offer this wish up one more time
I don't need it, I just don't need it
It'll end up disappearing one day, right?
I don't need it, even though I don't need it,
my heart is searching for a place it belongs
The sensation that still faintly remains
is a pain similar to a small, gentle flame
The beat in my heart that shouts out "I miss you"
is endless, regardless of however much time may pass
The voice that faintly rang out just now
was a light that drew up close to my solitude and enveloped me
It gives me kindness, a feeling of preciousness
that lights up this vague world
Even if my tears dry up and stop
I remember that voice
I can hear your voice
This is an endless story

Lehunyom a szemem
és emlékeimbe temetkezem,
ujjaimmal érzem azt a sok múló,
halvány képet
Ha fájdalom és bánat nélkül
élhettem volna,
ezt a melengető érzést
tán fel se fedeztem volna.
Most már bizton hallom a hangod, mi úgy tört át
mint fellegek közt a fény, magányomat eloszlatva,
kedves és szerető szóval
fényt gyújtva ebben a kietlen világban
Felszáradhat a könnyem,
de megmarad az emléke.
Mintha emlékeznék,
Mintha újraélném,
Céltalanul keresgéltem
szétszórt múltamban
Még mindig hallod?
Még mindig emlékszel rá?
Ha el is érném
még egyszer ezt a vágyat
Nekem nem kell, nekem már nem kell
Egy nap örökre eltűnik majd
Nekem nem kell, még akkor sem kell
a szívem csak azt a helyet keresi, ahová tartozik
Az érzés, lágyan még megmarad
a fájdalomhoz hasonló, akár egy kicsiny, gyengéd láng
És a dobbanás a szívemben csak azt kiáltja "Hiányzol"
örökkön örökké
Most már bizton hallom a hangod, mi úgy ölelt át
mint a magányom leple
kedves és szerető szóval
fényt gyújtva ebben a kietlen világban
Felszáradhat a könnyem,
és már emlékszem arra a hangra
Most már hallom a hangod,
Akár egy végtelen történet.