Sosem feledjük az éjszakát,
Mikor elragadta Orit a Fergeteg,
Fényem nyomát kutatta,
Míg törékeny teste elesett.
Mikor hívásait némaság fogadta,
És szertefoszlott mind a remény,
Mikor a gyermekem ereje elapadt,
És kilehelte megtört lelkét,
Fényem feltámasztotta Orit, és új kor hasadt.
Bár vak volt már az erdő,
A remény arca mégis feltűnt.
Azon a sorsdöntő éjszakán,
Mikor fénybe borítottam az eget,
Orit hívtam magamhoz,
De remény – nem érkezett.
A hosszú idők folyamával
Kiszáradt és enyészetté vált az élet.
Mint a saját gyermekét…
Utazásuk a kétkedőt is megihlette,
Nem volt miért maradása,
Árva lett ő ismét.
Mikor Naru befogadta fényem,
Gumo megtalálta helyét a világban,
Orit hívtam magamhoz, de ő – nem érkezett.
Kuro elorozta Seint, és napjainknak bealkonyult.