Soha nem feledjük azt az éjszakát
Amikor elvesztettem Orit a Nagy Viharban
A fényemet kutatván
Annyira gyenge s annyira törékeny
Mikor a sírás elveszik a némaságban
És már a remény is tovaszállt
Mikor gyermekem ereje már a végét járja
Már az utolsó leheleteit rajzolván
A fényem felélesztette Orit, egy új kor pirkadt
Amikor az erdő vak volt
A nyugodt remény mutatta arcát
Azon a sorsfordító éjszakán
Amikor lángba borítottam az égboltot
Oriért kiáltoztam
De a remény soha nem jött
Az idő kapuin át
Elhervadt az élet, s romlottá vált
A saját gyermekükként
Az utazásuk még a kételkedőket is megihletve
Már nem volt miért maradni
Még egyszer árván
Amikor Naru magához ölelte fényemet
Gumo talált egy helyet ahova tartozhat
Oriért kiáltoztam, de a gyermekem soha többé nem jött már
Kuro ellopta Sein-t, s ez jelentette napjaink alkonyát