Bukott Killer/Morder CD-iro
  • Breki33
    #496
    Lebukott az illegális szoftvermásoló
    Száz idézés a bíróságra
    Üzletszerűen elkövetett és jelentős vagyoni hátrányt okozó, a szerzői jogok megsértését jelentő bűntettel vádolja az ügyészség a vásárhelyi A. Tamást és száz társát.
    A vádirat szerint A. Tamás körülbelül 1998 májusa és 1999 nyara között „Killer" és „Morder" néven hirdetéseket tett fel az internetre, melyekben meghatározatlan helyről vásárolt, nem jogtiszta szoftvereket kínált eladásra.
    A megrendelők egy lista alapján válogathattak a játékprogramok, zenei- és videoanyagok között. Ezeket A. Tamás postai úton küldte el nekik. Ezzel – a vádirat szerint – 200 ezer forint anyagi haszonra tett szert.
    A megrendelésekről sem A. Tamás, sem vásárlói nem tájékoztatták a szerzői jogok birtokosait, azaz jogtalanul közreműködtek a szerzői jogvédelem alatt álló művek felhasználásában, de főként azok sokszorosításában és terjesztésében. A szerzői jog tulajdonosai ugyanis nem kötöttek írásbeli szerződést velük, azaz nem adtak engedélyt műveik ilyen formában való terjesztésére.
    A. Tamás ezzel 166 jogtulajdonosnak összesen 47 millió 905 ezer 981 forint vagyoni hátrányt okozott. Az ügyet a Csongrád megyei Bíróság dísztermében tárgyalják szeptember 2-ától, ugyanis a vásárhelyi bíróságon nincs akkora terem, amelyben valamennyi vádlott egyszerre elférne.
    http://www.delmagyar.hu/cikk.php?id=71&cid=11782#