Delac#23498
Ezt kb. úgy kell értelmezni, hogy réges-régen, egy messzi-messzi ladder season-ben vala rengeteg játékos. Ezen játékosok időt nem sajnálva ásták bele magukat a gonoszság bugyrába, hogy levadásszák a méltán rettegett nagyurat, Diablot. Telnek, múlnak a hónapok, a kalandozók egész serege megfeszített munkával elérte célját és kiűzte eme világból kinek nevét szánkra nem vesszük. Olyannyira belejöttek a dolgok irtásába, hogy lassacskán nem volt mitől félniük, maximum egymástól. Dúltak a klánháboruk szerte a kontinensen, mindegyikük a 'Ki a legény a gáton' címre pályázva, de nem igazán sikerült eldönteniük a dolgot. A kihívók pedig egyre csak gyűltek, a hisztéria kezdet olyan szintet ölteni, ami már meghaladta az egészséges jólét határát. A tejben-vajban folyó Kánaánok lovagjai megállíthatatlanul dúlták fel a legrémisztőbb barlangokat, mészárolták a legfélelmetesebb szörnyeket, mindezt azért, hogy minduntalan erősebbek legyenek versenytársaiknál. Módszereiket nem válogatták meg, intrikák, cselszövések, az egykoron keresztes hadjáratba vonult felek elfelejtették, hogy miért léptek e földekre. Nem maradt számukra más, csak vér és veríték, a végeláthatatlan tápolás. Ez időben történt az a gyalázatos tendencia is, hogy a korábban nagy küzdelmek során megszerzett felszereléseiket tekintet nélkül múltukra, eladták a kovácsnak gyarló aranyért. Megtehettek, hisz a kincstári raktár napról napra csak gyarapodott, tárgyak tucatjai végezték az utcán gazdátlanul Az elkótyavetyélt értékek sora borzasztó méreteket öltött, ami nem ütötte meg a limitet az repült, így esett, hogy az anno szebb napokat is megélt Jordán kövek* is a bazárosok tulajdonává lettek. Ideig-óráig tartott a dolog, de egy napon elszabadult a pokol. A nagyúr visszatért, hogy érthető okokból kifolyólag kérdőre vonja a feleket tettükért.