Unreal Tournament
-
#766
Na, az a kibaszott helyzet, hogy mivel tegnap, nem is, ma reggel fél hétkor feküdtem le, nem is mentem be a Matávba. De anyám benn volt, mert a gyökér matáv két szerződést küldött, két logint a matávnethez- de egyik sem műxik. Beszéltem velük, a zöld számukon, le van törölve mindkét login, és 17:40-kor megbeszéltem az ügyintéző surmóval, hogy visszahívom őket egy óra múlva ( 10 perc még ). Ugyanis abban a pillanatban nem tudott utánanézni a dolognak, mert lefagyott a szerverük ( LOL. ) . Tehát, ha sikerül 18:40-kor beszélnem azzal a gyökérrel, aki a matáv kisokosa, és meg tudják nézni, hogy télleg az enyém-e az az előfizetés, akkor kreálnak nekem egy új jelszót, egyebek, persze az csak két óra múlva fog élni. 9 előtt nem leszek fenn. Ill. most is fenn vagyok, de ezen az előfizetésen nem maradhatok sokáig. HA és amennyiben ne adj Isten minden összejönne, akkor 9kor találkozhatnánk. A feltételes mód a szó végén annak szól, hogy a cd-m semmi szín alatt nem hajlandó leolvasni az utcd-t, tehát nem tudok játszani. Szóval én ezen már nem is lepődöm meg, nem is vagyok mérges, az ember egy idő után megtanulja kezelni, hogy az élet mindig keresztülhúzza az ember álmait. Márpedig nekem az volt az álmom, hogy szerdától vasárnapig minden nap ut, jövő héten counter és q3. Ez van. icq-t letöltöm, valszeg netezni fogok, sőt, lehet. hogy játszani is - szegény ut nem tehet róla, hogy a q3:a jobb íróval került a napvilágra (Béci, ennyit rólad ).
Nem elfutok a kihívás elől, nem attól félek, hogy megcsapnak, hiszen ez teljesen nyilvánvaló. Nem TUDOK jönni.
Na pá...
Ja:
Bonus Pack Hivatalos kiegészítő 14,5 M
Bonus Pack 4 Hivatalos kiegészítő 15 M
Inoxx Pack Hivatalos kiegészítő 5 M
Assault Bonus Pack 23 M
Mark OZ MAP válogatás
Ezekből most melyik Bonus pack? Gondolom a Bonus Pack, és a B.P. 4. Akkkor az Inoxx Pack a 2 vagy 3. kiegészítő? És mi a 4.?