star-wars-banner.jpg
  • UUUU
    #3316
    Hát Kylo a két oldal keveredésének a gyümölcse pedig.Ne felejtsük el, hogy Leila is a világos oldal erejével áldott, hiszen már korábbi részekben is utaltak erre, vagy éppen látott olan dolgokat, ami csak az erő ismeretével lehetséges, viszont Kylo a sötét oldalt a nagyapja véréből örökölte, erre akartam kilyukadni már korábban is.Benne nem szimplán ahogy egyesek akarják belemagyarázni, hogy a fény kisérti, nem, nem kisérti, hanem kimondja, hogy belülről "Úgy érzem, kettészakadok" az apai párbeszédnél. Itt pedig sokan figyelmen kivűl hagynak szerintem később komoly súllyal latba eső mondatot a másik részről, hogy "mindenben segíteni foglak", tehát szerintem Han tisztában van azzal, mi fog következni, de valami oknál fogva még ez sem érdekli, ha igy alakul a sorsa, mintha szükség lenne erre, valami miatt.
    Persze ez majd később kiderül.