star-wars-banner.jpg
  • Pares
    #2942
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!

    "Ő az, akitől rettegnünk kéne mint anno Palpatine-tól, vagy Vadertől?"

    Nem, legalábbis még nem, ez volt a film egyik lényege, hogy elég komoly belső konfliktusai vannak, és a kiképzését sem fejezte még be, ahogy Snoke is mondta, sőt a visszafelé elsülő gondolatolvasáskor Rey is hozzávágja, hogy KR attól fél, sose lesz olyan erős mint a nagypapa Darth Vader. Gyakorlatilag egy készülőfélben lévő Sith, nem úgy mint Palpatine, Dooku vagy Maul, akiket készen kaptunk. Plusz amikor Rey-el harcolt, akkor már Csuvi is meglőtte és Finn is picit megsimogatta a fénykarddal. Nyilvánvalóan fejlődni fog még Snoke irányítása alatt...

    Apropó Snoke, komolyan "megijedtem", amikor Snoke-ot először mutatják, azt hittem tényleg olyan k*baszott magas, mert még olvastam is valahol valami pletykákat a magasságáról, aztán kicsit megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy csak hologram XD

    Engem az tett most nagyon kíváncsivá, hogy kicsodák Rey szülei (?Luke+?), és hogy ki ez a Snoke...

    Utoljára szerkesztette: Pares, 2015.12.18. 20:48:08