-
#2590
- Yoda szándékosan zárkózott el és nem is érzékelt semmit. Az érzékeléshez az kell, hogy megnyílj az Erőnek, ami viszont egy volt nagymester esetén kvázi olyan, mintha egy színes jelzőrakétát lőtt volna fel a Galaxis egére... A Dagobah sűrű, életteli dzsungele meg elrejtette azt a kicsit, amit időnként használt. Szándékosan nem kutatott a többi Erő-érzékeny lény után, nehogy a Birodalom is felfigyeljen rájuk (Kenobi meg Bail Organán keresztül tudott róla, hová vitték).
- Az, hogy Luke és Leia voltak az új remény, pusztán annak köszönhető, hogy ők Anakin gyermekei voltak és így jóformán csak nekik lett volna esélyük Vader és a Császár ellen. Yoda és Kenobi is tudta, hogy maradtak még túlélők, de egyik sem volt olyan komoly, mint a Skywalker vérvonal. Yoda nagyon sokáig ellenzett minden katonai fellépést, ő mindig is hitt a Jedi Rend eredeti békés, passzív irányzatában, és mikor ő is elbukott a Császárral szemben, eléggé megtört és már csak kivárásra rendezkedett be, jól elbújva a világ végén.
- Kylo Ren, az új ellenfél még nem ismert, nem tudni, kicsoda. Lehet egy tanítvány, vagy inkvizítor, aki a hatalmi vákuumba belép és Sith-nek kiáltja ki magát. Egy infó szerint mindenféle Sith ereklyéket gyűjt, ennek része lehet a Vader sisak (ami a trailerben egy valamiféle talapzaton állt, tehát feltételezhető, hogy nem Luke vitte magával) és a Raven-re hasonlító másik sisak, amit visel (az is lehet, hogy ez ugyanaz, bár négyezer év telt már el azóta).
- A fénykardja szerintem felerősített, egyedi darab, a kereszt-ívek nem a lecsúszás ellen védenek (összeérő fénykardok nem is csúsznak el, eddig legalábbis nem így volt), hanem... az energiafelesleg kivezetései. :) De majd megtudjuk úgy is.
- A "nácis" Empire már a kezdetektől meg van benne, már az Ep4, de különösen az Ep5 bemutatója után volt fújolás oldalról emiatt (egyesek szerint a Lázadók magát az USA-t, a demokráciát, a szabadságot jelképezik). De ahogy hírlik, most már új felállás van, az Empire helyett a First Order, a Rebellion helyett meg a Resistance lesz.
- Ha a fekete srác lesz Erő-érzékeny, ez még semmit sem jelent. Egy baromi nagy Galaxis baromi szétszórt seregéről beszélünk, ami ráadásul az Ep6 után (elvileg) szét is hullott. A látszólagos fiatal kora és az eltelt idő szerint még meg sem született, mikor Vader és a Császár már meghalt. Az meg, hogy Erő érzékeny, önmagában észrevehetetlen, ha nem is tudja ezt magáról, nem használja. Simán felvehetik rohamoszinak és még le is szkennelhetik (ha egyáltalán van olyan Erő használó náluk, aki végigmegy minden egységen és több százezer katonát egyenként átvizsgál...), elhanyagolható lehet az esélye annak, hogy felfedezik. Luke-ot majd' 20 éven át nem vették észre, mert fogalma sem volt arról, ki ő és nem is voltak különös "poltergeist" események sem körülötte (jó, őt mondjuk Kenobi "bevédhette", bár erre nem volt utalás). Még a fiatal Anakint sem vették észre, pedig ő azért csinált egy-két dolgot.
- Kifejezetten örülök, hogy nem a Thrawn-trilógiát vették elő. A szétszórtsága miatt filmre alkalmatlan és a sok "deus ex machina"-jelenet teljesen megölte a hangulatát. Különösen utáltam benne az orgyilkos "bolygót" és az ottani figurákat, röhejes volt az egész lezárás is.
- Kizártnak tartom, hogy "diznis" legyen a folytatás. Először is, a PotC önálló franchise, direkt így lett tervezve, nem valaminek a folytatása. Másodszor meg Lucas maga is bevallotta, hogy hibázott az Ep1-nél, amikor az új korosztályt akarta megnyerni pár mókás figurával. Látjuk, mi lett az eredménye... Ennek ellenére az Ep1-3 együtt szerintem egységesebb, koherensebb és sokkal látható ívűbb, mint a 4-6. A Disney nem irányzat, hanem egy brand, egy igen nagy szórakoztatóipari vállalkozás, ahol sokféle projektet és irányvonalat visznek. A fő fókuszuk persze a fiatalság, de vannak komoly dolgaik is (pl. a(z újabb) Pixar, vagy Marvel filmek azért nem kifejezetten vígjátékok). Tudják jól, hogy amennyiben elcseszik, a SW brand-re kiadott pénzt kidobták az ablakon. Élesen elhatárolták, hogy a Rebels szól a fiataloknak, az új filmek meg a régi rajongóknak. Focis hasonlattal élve "JJ knows", én bízok benne (a két ST-ben sem csalódtam, szvsz jobbak voltak, mint az eredetiek).