star-wars-banner.jpg
  • gunji
    #2450
    Kiegészítve azt, amit a többiek írtak: ugye a Disney tavaly tavasszal az 5. évad után leállította a sorozat készítését. (Én utólag úgy érzem, talán részben azért, mert a WB-vel nem tudtak megegyezni a folytatásról).
    Ekkor még volt három korábban le nem adott rész, s ezek mellé még tíz epizódot végül azért sikerült befejezni. Így összesen lett 13 részünk, amit hol 6. évadnak, hol Lost Missions-nek neveznek. Németországban tévében azért leadták őket, de az USÁban valóban nem került képernyőre, csak a Netflix által (emiatt tippelem a jogi gubancot a WB és a Disney között).
    Nálunk nem hiszem, hogy lesz tévében. Én inkább arra bazírozok, hogy hátha tényleg nálunk is elindul a Netflix, s ott megnézhetjük őket magyarul is.