star-wars-banner.jpg
  • pett3rson
    #2351
    Annak idején erről volt szó:

    röviden annyi - és azt hiszem ezt fogadták el többen, de majd ennek utána kéne olvasni :) -, hogy azért rakta be Lucas az ifjú Anakin-t, mert a végén ugye megtér vagy hogy mondjam, szóval elvileg a sötét oldalról visszatér, a császár ellen fordul és megöli, így ismét a fény harcosa lesz, így odakerülhet azok közé akik a legnagyobbjai voltak ennek az oldalnak.
    Ez és amit már mondtak, hogy könnyebb legyen összekötni a régi és új trilógiát, ezért rakták bele a digitálisan felújított változatba Christensen-t. Szerintem eléggé hülye ötlet, nagyon nyakatekerten magyarázták annak idején is, szaros marketinget így álcázták és jól pofán vágtak pár embert, köztük pl. azt a színészt is aki a régi trilógiában arra a pár snittre megjelent. Én nem támogatom, annyi szent :)