• NEXUS6
    #19
    A történelmi indok, akár pl örökösödési kérdésből származtatott egyfajta követelés az kb a XIX. szd-ig volt a háborús diplomácia fő tényezője, mint casus belli. Az ENSZ alapokmányától kezdve, mondhatni kitérdekel kategória, hogy ki milyen indokkal kezdi a háborút. A háború indítására, az agresszióra az Alapokmány eleve tiltást fogalmaz meg és a konfliktus mielőbbi tárgyalásos mederbe történő terelését tartja kívánatosnak. Szal ez manapság nagyjából a történészeket érdekli. És Oroszország sem ezért fogalmaz meg egyfajta jogosultságot és igényt a Krímre, vagy a Donbaszra, hanem mert stratégiai érdeke, de ezt nem hangsúlyozza, és mert a területeken orosz etnikumú lakosság él. Ez utóbbi szempontot eddig a nyugat elismerte, az orosz-ukrán konfliktust illetően erről a média mélységesen hallgat, mintha nem is lenne.

    Lehet, hogy félreérthető voltam. Szerintem senki nem mondta, hogy Ukrajna lakossága náci úgy egészében. Hanem hogy vannak ilyen csoportok és ezek betagozódnak az ország politikai és akár katonai rendszerébe is.

    A biolaborokat illetően nem tudom mit gondolsz bizonyítéknak. Amiket írtam azok tények, a wikin szócikkek foglalkoznak vele, a programnak éves költségvetési beszámolóval is megtámogatott, részletes információkat tartalmazó honlapja van. Az, hogy a nyugati média erről is úgy tesz, mintha nem létezne az előtt én értetlenül állok. KB mintha a NATO-t akarná valaki letagadni. Egy kis ismertető, egy kormányzati oldalról: Biológiai Veszélyeztetettség Csökkentő Program Ukrajnában Ezen program keretében 46 biolabort támogat az amerikai védelmi minisztérium. Ezek (egy része legalábbis) volt szovjet biofegyver labor. Az utolsó mondatban ugyan kiemeli az írás, hogy az oroszok folyamtosan vádolják őket, de akkor egyrészt miért a védelmi minisztérium támogatja ezt a projektet, miért nincs ez az anyag a nagymédiában propagálva, és mivel is foglalkoznak ők tulajdonképpen? Nézz utána, ha tényleg érdekel, mert amit nem akarnak az orrodra kötni, azt nem fogják ám maguktól elmondani.

    Azért Afganisztán, Irak nem csak bombázásból állt. Elősször persze xarrá bombázták a hadsereget és az infrastruktúrát is, majd szárazföldi erővel is bevonultak. Általában lőttek aki gyanús volt, a civil áldozatok 100 ezres nagyságrendűek. Ugyan ezt tették mondjuk az oroszok is Csecsenföldön, de Ukrajnában, lévén, hogy nem a civilek a saját népük ellen harcolnak, a konkrét civilek elleni támadás igen csak visszafogott.
    Az, hogy a nyugat jól választotta meg az ellenfeleit, aki ellen félkézzel tudott győzni, legalább is először azt gondoltuk, az jó politika csupán. Aztán az afgánokat, vagy az irakiakat sem tudtuk lenyomni, legalábbis annyi erőforrással amit ezekre rászántunk. Ukrajna nem ilyen háború, de ez nem azt jelentette, hogy addig bármilyen értelemben is béke volt.

    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2025.07.15. 16:36:55