manypet#28
"Láttam pl. egy repülőgép több féle teljesítmény görbéjét és magamtól megértettem mi van benne."
Remek. Te nagyon ügyi vagy. Annyit felejtesz csak el, hogy te a repülőgépekre voltál "betanítva", emellett az életedben való tapasztalásaid (!) is erre voltak kihegyezve (nem pedig a komplett internet megtanulására pár hónap alatt), plusz elvileg sokkal komolyabb számítási kapacitással rendelkezel a kis fejecskédben (bár ez utóbbiban azért nem vagyok már annyira biztos). Utána csodálkozol, hogy jobb választ adsz? Mik vannak?
Viszont elfelejted, hogy amikor nem a chatGPT szerű nyelvi modelleket használnak, hanem mondjuk adott dologra (pl. sakk) "tapasztalással" betanított neurális hálózatot, akkor máris jobb válaszokat fog adni, mint egy sakkmester. És nem azért, mert az a legvalószínűbb a valószínűségszámítás alapján, hanem azért, mert kikísérletezte és a tapasztalatai alapján megtanulta, hogy mit érdemes lépnie adott helyzetben. Sőt, a későbbi játékok során is tapasztal. (Kb. mint egy ember.) Persze ez a sakkozó intelligencia másra nem lesz jó, mert még ehhez is óriási számítási kapacitás kell. De ha jobban megnézed, ez pont úgy tanulta meg a sakkot, mint te a repülést. És mint ahogy ha te találkozol egy újabb repülőgépes kérdéssel, a korábbi tapasztalásaid alapján új elgondolási stratégiákat állítasz fel, ugyanúgy ő is ha találkozik egy új sakkfeladvánnyal, akkor ő is fel fogja használni a korábbi ismereteit.
"Amikor ő válaszolt megnézni a netet és a legvalószínűbbnek tűnő választ adja"
Elképesztő, hogy még mindig ezen rugózol, és képtelen vagy felfogni, hogy az a MI, amit te tesztelgetsz, csak egy verziója az MI fajtáinak, nem is feltétlen a legjobb, nem is arra van kitalálva, és pláne nem arra használják, amire te a kis kobakodat.
"Ha holnap telefonsá valami algoritmus a netet azzal, hogy a nap nyugaton kell, akkor esélyesen az MI eléd tenné és védené, mert hát a többség azt hozza."
Ha az embereknek eleget hangoztatod, hogy:
- a CO2 okozza a globális felmelegedést,
- a zsidók gonoszak,
- a nők el vannak nyomva,
- a covid vírus roppant veszélyes,
- isten mindig figyel téged fentről és emiatt imádkoznod kell hozzá,
stb.
akkor a többség elhiszi, és onnantól a maradék jó része is el fogja hinni. Miért? Mert a többség ezt tudja. Sőt, ha gyerekkortól ezt tolod egy ember fejébe, hogy a Nap nyugaton kel fel, akkor azt is el fogja hinni, és meggyőződése lesz az is.
Mi is akkor a különbség az MI és az átlagember között?
"Amúgy a vicces az, hogy az átlag tartalomgyártó is kb. ennyire ostoba, ezért terjednek full kamu városi legendák."
Jééé, kezded észrevenni a hasonlóságot az emberi agy és az MI között? Elképesztő! Még a végén meg fogod haladni egy MI szintjét. Csak így tovább! :-)