• RJoco
    #26
    Bocsi. Azokat az app-okat nem ismerem.

    A banké hasznos számomra. Bármikor rá tudok nézni a számlámra.
    A mekissel is sikerült párszor "spórolni". Ha lehet annak nevezni azt, hogy olyat veszünk kedvezményesen, amit alapból nem biztos, hogy megvennénk. Ettől függetlenül jól esett és elfogyott. Szóval kárba nem veszett. Az viszont durva volt, hogy, ha jól emlékszem, akkor 3 GB adatot töltött le a telefonra telepítésnél...

    Mindent én sem telepítek fel. Hiába az akció. Ha drágának találom, mint a pizza, akkor inkább ott marad. Így is akciósan most annyi, mint tavaly normál áron volt.
    A mekiben idén már kétszer annyit hagyunk ott alkalmanként, mint tavaly ősszel. Mivel ritkán járunk, ezért nagyon észrevesszük.

    A munkásokat sanyargatják filmezéssel, meg az "AI megmondta" dumával, de olcsóbb nem lesz semmi. Sőt, a "filmezésbe" fektetett pénzt vissza is kell termelni, így inkább még drágább lesz. De az a szerencsétlen a sor mellett egy fillérrel nem fog többet keresni, azzal, hogy több cucc megy át a keze alatt.