• NEXUS6
    #142
    1. Igen/NEM!?
    (Gyak igazam volt, hogy a tévesen megadott 2 Mrd-os költség, vagy akár az abból származtatot végtermék költség gazdaságialag irreális?)
    A #95-ben tisztáztuk, hogy a szövegkörnyezetből kiragadtad a mondatrészt, amelynek így más jelentése lett, megváltozott a lényege, amikor erre felívtam a figyelmedet ezt válaszoltad a #96-ban:

    Az hogy mi volt az lényege itt már nem releváns, a lényeg szempontjából a végeredményt elértük az eredeti álláspontodat feladtad, valóban lehet hogy csak úgy mellékesen sunyi módon beszúrva még hazudtál egyet, így én csak ezt a 'mellékes' részt cáfoltam meg.

    Én ezt úgy értelmezem, hogy:
    először is: gyak elfogadtad azt az aggályomat, hogy valóban megváltoztattad szövegkörnyezetből kiragadással a #76-ban tett kijelentésem lényegét (ami a kiindulási adat megváltoztatása miatti álláspont felülvizsgálat szükségességére vonatkozott),
    másodszor: a beszélgetést a #75-től föggetlenül terelted arra a síkra, hogy a végtermék ára mennyi lesz (függetlenül attól, hogy mennyi a kiindulási költség), amire én folyamatosan jeleztem, hogy ez nem független a kiindulási adattól.
    harmadszor: most hogy egyértelműen színt kéne vallanod a költség nagyságát illetően, illetve, hogy a téves SG kiindulási költséghez kapcsolódóan én jogosan gondoltam-e gyak gazdaságilag életképtelennek ezt amegoldást, te ennek elterelődéseként visszakanyarodtál/menekültél a korábbi, már megtárgyalt kijelentésedhez.
    2. Szokás szerint megpróbálsz részletekbe kapaszkodva eltérni a vita lényegétől:
    először is: emlékeim szerint nem csak a szünetmentes energiaellátást vetettem fel, mint a rendszert esetleg drágító alrendszert. Az erre vonatkozó agyalgásod teljesen elméleti, nem tudjuk, hogy van-e, vagy nincs eleve ebben a rendszerben, mint ahogy egy csomó dologról sem, pl az általam szintén felvetett automatikus meteoroligiai háttér informatikai rendszert.
    másodszor: továbbra is fenntartom, hogy ha nem tudod elfogadni azt az álláspontot amit én képviselek és én sem a tiédet, akkor induljunk ki a kísérlet költségéből, annak eldöntésére, hogy legalább nagyságrendi becsléssel megállapítható a rendszer telepítésének gazdaságossága.
    harmadszor: továbbra sem vagy hajlandó színtvallani, hogy mi az a becsülehető költség, amibe szerinted ez a rendszer kerülni fog, még nagyságrendileg sem, tekintve, hogy TE NEM ZÁRTAD KI akár a vita elején általad a téves költség kapcsán felvetett, a kísérlet árának 2,5%-kára becsült 2 mrd-ből származtatott 50 mill-ós nagyságrendű tételt SEM, és nem adtál meg a 2 mill-óbol származtatott ( 50 ezerres???) új értéket SEM. Miközben az #50 alatt általad idézett szakember NEM a kísérlet árának 2,5%-ban adja meg a telepíthető rendszer költségét (2 mill kísérleti költség mellett, 1 mill (nagyságrend?) végtermék költségről beszél)!

    Amíg nem tisztázod egyértelműen a költségekkel kapcsolatos saját álláspontodat, addig mindenfajta kekeckedésed, visszakanyarodásod valami korábbi kérdésre, csak szimpla trollkodásnak minősíthető!!!
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2023.02.16. 09:47:18