• NEXUS6
    #393
    Felhívnám a figyelmedet arra az apróságra, ami miatt a példám mégiscsak meglehetős relevanciával bír Ukrajna helyzetét illetően, és amit te nagyvonalúan figyelmen kívül hagysz: hogy Koszovó ugyan valóban korlátozott nemzetközi elismertséggel rendelkezik, mint ahogy az oroszok által megszállt és elcsatolni szándékozott területek is, azonban az Ukrajnával párhuzamos kategóriát ebben az esetben nem Koszovó, hanem Szerbia jelenti, amit ENSZ felhatalmazás nélkül megtámadtak és területét idegen csapatok gyak megszálltak, a területének egy részét pedig ezen országok megpróbálják önálló teljes jogú országgá tenni Szerbia kifejezett ellenkezését gyak figyelmen kívül hagyva. Mindezt arra hívatkozva, amire az oroszok is többek között Ukrajnában, hogy az ottani kisebbség hátrányos megkülönböztetését, a központi hatalom ellenük folytatott háborúját, gyak csak így lehet orvosolni.
    Ha az egyik szitu igaz, akkor pontosan ugyan így igaznak és jogosnak kell lennie a másik esetben is. Nem gondolod?

    A minősítgetéseidet, miközben egy ilyen egyszerű, mondhatni triviális párhuzamot nem vagy képes megfelelelő módon értelmezni, felfogni, meg javaslom tartsd meg magadnak.

    Kérném továbbra is a nyilatkozatodat a #365-ben általam lezárásra javasolt témákat illetően.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2022.11.15. 10:08:32