• Caro
    #4
    Budget-nek éppen nem mondható, persze attól függ, hogy mihez hasonlítjuk.

    Emlékeztetnélek, hogy 82-ben jelent meg a ZX Spectrum és a C64 is, amik 8 bitesek voltak, míg a PC 1981-ben, és mint platform a PC sokkal skálázhatóbb volt, meg erősebb is. Jó, a 8088 adatbusza 8 bites volt, meg még multiplexálva is volt a memóriabusszal, de belül legalább egy viszonylag tisztességes 16 bites mag volt benne.

    Persze a másikak elsősorban home computerek, míg a PC-t inkább az üzleti szegmensbe szánták, de azért a C64-et is használták ott is.

    A 68k egy külön történet, inkább ő előzte meg a korát. Ne felejtsd el, hogy a PC-nél akkor volt 640 kB a memória korlát, amikor még inkább a 64 kB volt a jellemző, de sokszor még azt sem használták ki. A memória drága volt. És a PC-be bővítőkártyán (EMS) kb. akármennyi beletehető volt. A PC-nél meg tudták oldani, hogy úgy maradt kompatibilis ezzel a címtérrel, hogy később meg 16 mega (286), majd 4 giga RAM-ot is tudott címezni (386).

    Az ARM egy processzor architektúra, nem egy platform, míg a PC egy platform. Már persze a PC is nagyon messze van attól, mint ami egykor volt. De nekem az ARM-al épp az a bajom, hogy semmilyen szinten nincs standardizálva, ahány gép, annyi felépítés, bár jellemzően a processzorban van az összes periféria, a bővíthetősége nagyon más, mint egy x86 PC-nek. Nem lehetetlen persze, csak nem jellemző.