Amergin#155
Úgy tűnik minden egyes harcba hívás előtt újra számolódik, hogy kihez milyen fegyver kerül. Ha már fel van egy egység szerelve mindennel (36 ember), ám hozzáadunk még egy újabb egységet, de nekik nincs meg a létszámuk, akkor egyenlően osztja el a két egységünk között az embereket és a fegyvereket, azaz kinek mennyi jut.
A "felesleges" fegyverek (amikre meg már nem jut ember) megjelennek jobboldalt felül a katonai felszereléseknél.
Én ebből gondolom, hogy mindig a legjobb fegyvereket viszik magukkal az embereink, ami elérhető a számukra, nem "örök életre" kapják meg a fegyverüket.
36 (tegyük fel lándzsás) emberünk teljesen fel van szerelve, van még 20 emberünk, akiknek van 36 íja is, de még nem állítottuk fel az egységüket.
Amint felállítjuk lesz 28 lándzsásunk (felszerelve), lesz 28 íjászunk (felszerelve) meg megjelenik a fegyverek ikon mellett a 8 lándzsás emberünknek a fegyverzete, páncélzata, sisakja (akik ugye nem vették fel a felszerelésüket). Utoljára szerkesztette: Amergin, 2024.05.10. 23:44:30