• Tetsuo
    #56
    Igazad van, a legrosszabb, megbélyegzett és elszigetelt példával igazolod, milyen rossz lehet az állami gazdaság. ;-)
    Ez az érvelés éppen a bolsevikokra jellemző, bár gazdasági szempontok alapján talán nem értesz velük egyet, bár ki tudja mennyire egyezik (egyáltalán korellál-e) a valós véleményed a leírtakkal.

    Észak-Koreában nincsen feudalizmus. Lényegi szempontból éppen az ellentéte van. A feudalizmus egy kasztokra és alkasztokra osztott hierarchikus társadalmi rendszer. Lényege az arisztokrácia, a meritokratív rangsor szerinti hatalom elosztása és az ennek megfelelő uralkodás. A történelmi időkben ez már tisztán, romlás nélkül nem létezett, viszont a gyakorlati megvalósulások többnyire közelebb álltak az idealisztikus formához, az állami rend tökéletességéhez, mint bármely utána következő rendszer.
    Szinte bármely ismert feudalizmusban a jobbágyság, mint legalacsonyabb rendű kaszt is messze magasabb szellemiség színvonalán volt, mint ma a nivellált modern ember.
    A birtoktulajdon megoszlása mai felfogással nehezen érthető: Mindenekelőtt Isten tualjdonolta/tulajdonolja a birodalom földjét. Tőle kapott hatalom segítségével pedig a király a sorban következő, majd ő hűbéreseinek adta tovább a különböző részeket, akik ugyanígy jártak el, végül a jobbágyoké volt adott parcella. Voltak osztatlan birtokok, amit jobbágy, illetve az ura sem kaphatott meg stb. A jobbágy földet művelvén, adót befizetvén mindazzal rendelkezett, ami megmaradt a terményből, föld-részéből. Ez sok esetben nem volt kevés, tisztességes életet biztosított kevesebb munka mellett, mint egy ma güriző gyári munkás kénytelen vállalni a világ számos pontján.
    A Fortunátus Imre-félék nyomán eladósodott a kancellária, az uraságok. Nyomorúság, háborúk és járványok pusztítottak, de a rendszer önmaga jó volt, sok ezer évig működőképes.

    A köztársaság jellegű, egyenlősdit játszó kaotikus rendszerek álljanak kapitalista vagy szocialista pénzügyi alapokon, magukban hordozzák a bukást akár idealisztikus formájukban is, mert a lényegtől, a szakrális eredettől távolodtak el sőt, tagadják azt örök gazdasági növekedést igényelve, felélve minden erőforrást, tönkretéve minden értéket és létrehozva a technicista ördögi falansztert, aminél aljasabb és embertelenebb világ nem létezett még.