• Vanek úr
    #37
    Gondolatok tőlem (félig a hírhez, félig a kommentekhez)...
    Csak leírom őket (erősen SzVSz módon), aztán úgy értelmezitek, ahogy akarjátok. Nem fogok visszanézni ebbe a témába, és egyeseket győzködni, hogy 'nekem van igazam'; hiszen az egyik oldal úgyis elhiszi, amit mondok, a másik oldal meg akkor sem fogja elhinni, ha netán jegyzőkönyvekkel és bizonyítékokkal támasztanám alá az írásomat, mert ők olyan videót láttak, amiben ....., olyan hírt olvastak, ahol azt írták, hogy ..... A középen lévőkhöz próbálok szólni, akik nem hiszik el egyből a leírtakat a mai világban, hanem megpróbálnak belegondolni, hogy mi lehet mögötte.

    1. Imádom, amikor valaki, aki rosszat tesz, azzal védekezik, hogy őt azért támadják, mert valami miatt más a többi embertől (bőrszín, faj, nem, de akár politikai irányultság is). Miközben meg nem, csak annak nincs hírértéke. Vagyis nem azért akarják elkapni, mert ölt, hanem mert fekete/sárga/cigány/vagy épp jobb-/netán baloldali. És a sok hülye, meg fel is veszi/el is hiszi ezt, hogy mindez azért van, mert ő valamilyen - és nem azért, amit tett.
    A fenti hírben ilyen pl. Trump is, aki azt állítja, hogy azért tiltották le, mert jobboldali; miközben meg nem azért, hanem azért, amit a tévében és a tüntetőknél mondott, és ezzel felbujtotta a tömeget, akik olyant tettek, ami náluk eddig elképzelhetetlen volt (és ez náluk sokkal nagyobb bűn, mint nálunk). A fiók-felfüggesztés ennek szólt. A kitiltás meg annak, hogy a szerződés ellenére más fiókjából írogatott, holott ez tiltott.

    2. Nem volt csalás a választásokon. Erről nincs semmilyen anyag, csak a konteóhívők állítják. A bíróságok is 'bizonyíték hiányában" vetették el a beadványokat, mert egyrészt nem volt senki, aki a bíróságon állította volna, hogy megtörténtek vele ezek a cselekedetek, másrészt konkrét adatokat sem tudtak szolgáltatni. De ehhez gondolkodás gyanánt egy gondolati kísérlet (mindenki otthon, házi feladatként megválaszolhatja a kérdéseket). Trump már sok-sok hónappal ezelőtt felemlegette, hogy csalás lesz, és hogy tudja, hogyan fognak csalni. Ha tudta, akkor miért nem lépett? A pártja ezt megtette, és több szavazati ellenőrt delegált; de Trump miért nem lépett konkrétan? A választásokon a több republikánus ellenőr miért nem kiabált, hogy itt csalnak? A nagy jobb oldali médiák egyből lehozták volna, hogy konkrétan itt és itt történik csalás - de nem tették (csak a kisebb, konteóhívő oldalak írogatnak bizonyítékok nélkül). Miért is lehet ez? Hol lehetnek azok az emberek, akik az ilyen-olyan magánvideókban megjelennek, de a bíróság előtt még meg sincsenek említve egyik beadványukban sem Trumpéknak? Pláne nem készítenek velük interjúkat a jobb oldali médiák? Lehet, csak nem akarnak beleszaladni egy olyan visszapofonba, mint az itthoni MSZP-s képviselő, akit megvezetett egy 'nem ápoló', hogy ő márpedig ápoló, és hűdemilyen dolgok vannak? (Pedig biztosan nem ismerik ezt az esetet, de odaát is beleszaladhatott hasonló pofonba már mindkét oldali média is.) Hol vannak azok a bizonyítékok, amiket minden sajtótájékoztatón emlegettek, hogy "de most már majd legközelebb tényleg bemutatjuk ezeket", de közben meg még egyszer nem látta senki? Miért a saját ügyvédeivel (és közeli barátaival) próbálják a bíróságokra a beadványokat beadni, miért nem a Fehér Házéval? Miért hagyja/hagyta ott Trump-ot rengeteg bizalmas embere, és miért vannak azóta is ellene? Miért fordult el tőle a saját pártja (még egy vétóját is eltörölték az utolsó napokban - és nem a demokraták, hanem a saját párttársai)? Miért mondta azt Schwarzenegger, amit, miközben republikánus volt, és már nem is politizál (vagyis biztosan nem politikai haszonszerzésért)? Miért léptek fel ellene a republikánusok volt prominensei is (elnökök, alelnökök, egyéb régi kormánytagok)? És még lehetne sorolni a logikai bukfenceket, amiket egy 'gondolkodó' ember feltenne az esettel, és egyes állításokkal kapcsolatban.

    3. A nagy cégek jogaival és kötelességeivel kapcsolatban jelenleg nagyon ingoványos talajon járunk (nem a megvédésük kapcsán írok, hanem csak hogy egy kicsit az ő oldaluk is megjelenjen, és átérezhető legyen). Egyik oldalon ott a szólásszabadság, a másikon meg a szélsőségek visszaszorítása (igen, mindkét oldali szélsőségeseké). Ha mindent a szólásszabadság alapján vennénk, akkor a holokauszttagadástól kezdve Sztálin-/Lenin-mosdatásig minden hasonló, de iszonyatosan romboló erejű véleményeknek helyt kellene adni, és például nyugodtan megsérthetnék bárki jóhírét is (lásd: itthoni kormánypárti lejáratókampányok, amiknek ugyan az vége, hogy a megtámadottak kapnak kártérítést a médiumoktól a hosszabb bírósági ügy végén, de attól még egy csomó idő elment az igazságig; ráadásul a bélyeg is rajtuk marad akkor is, ha a bíróság kimondja, hogy nem igazak az állítások (lásd: Bajnai - libás)). De ez nem működik sehol, mert a szólásszabadság sem korlátlan jog (nem is volt az, és nem is lesz - mint ahogy egyik jog sem korlátlan, még az élethez való sem, lásd a kivégzéseket az USA-ben (most is volt egy gyorsan, mielőtt még Bident beiktatják)). Az is csak addig tart, amíg másnak azonos vagy erősebb jogát nem sérti vele. Vagyis minden jogállamban a szólásszabadságnak is vannak korlátai. A 'közlő' médiumok/alkalmazások/.... pedig két tűz közé kerülnek. Egyrészt engedni kellene a szólásszabadságot, másrészt el kellene lehetetleníteni a nem kívánt hozzászólásokat/megnyilatkozásokat. És nem csak azért, mert a cégek saját véleménye szerint az rossz vagy jó; hanem azért is, mert egyre nagyobb a nyomás több országban is feléjük, hogy legyenek ők is felelősségre vonhatók a náluk megjelenő dolgok után (mint ahogy a híroldalak közül is próbálják kiszűrni az álhíroldalakat, és azokat is egyre jobban felelősségre vonni). Vagyis nekik is kell egy moderátor csapat, akik eldöntik, mi mehet, és mi nem. Persze, az lenne a legigazságosabb, ha bíróságok döntenék ezt el; de ez több szempontból sem működik (egyrészt az ítélethozatali idő, másrészt az ítélethozatali mechanizmus miatt sem). Így maradnak a saját belső moderátoraik, és a saját belső szabályaik. Ezeket próbálják betartatni, hogy mások ne [email protected]ák meg őket semmiért, és nyugodtan mehessen tovább a biznisz - ugyanakkor viszont ha tiltásokat is fognak használni (ahogy most Trump ellen is eljárt talán a twitter), az meg megint nem fog tetszeni néhány embernek (különösen azoknak, akik ezen médiumok kapcsán próbálták tájékoztatni (vagy félretájékoztatni) a követőiket - lásd a fenti hírben megszólaló politikusokat). Ezzel meg újabb nyomás fog rájuk nehezedni. Na, azért sajnálni nem kell, mert annyi pénz mellett azért becsúszhat pár ilyen-olyan per is, amit elvesztenek; de ez hosszabb távon akár káros is lehet a számukra - de ez meg legyen az ő bajuk. Mindenesetre talán már érthető, hogy miért teszik azt, amit; és ebben a politika egyáltalán nincs benne, csak a politikusok akarják belekeverni (meg a követőik, akik elhiszik a politikus minden szavát).