44
  • VolJin
    #44
    Nem ellenzékből, hanem hatalomból vitték végig. Ugyanis kormányzói hatáskör és nem szövetségi a választás levezetése. Az érintett tagállamokban a lehetséges csaláshoz igazították a választási rendszert. A többi államban előre összeszámolták a korai levélszavazatokat, ezekben a vitatottakban nem. Az összes többi államban folyamatosan számolták a szavazatokat, ezekben leállították. Az egyikben meg is hosszabbították a levélszavazatok befogadását. Ez abszolút arra utal, hogy előre nem tudhatták hogy fog állni a szavazás, így azt sem, hogy milyen mennyiségű bidenes szavazatra van szükség, így viszont volt idő legyártani azokat. Ekkor már lehetett újra szavazatokat számolni, és láss csodát minden más állammal ellentétben ezekben jobban "kedveztek" a levélszavazatok Bidennek...

    Ez egy puccs volt...
  • gosub
    #43
    Mióta Biden nyert, a két szélsőbalos terrorbrigád is nyugovóra tért. Nincs már liberális értékrendű fosztogatás, gyújtogatás, fizikai- és verbális terror az utcákon, meg a nyáron politikusok, polgármesterek, híres színészek által éltetett demokratikus, rendőrmentes, autonóm zónákra sincs igény. Hirtelen megoldódott minden elnyomás. Most már csak Trumpon kell elverni a port, no meg feltérképezni a szavazóbázist, aktivista hálózatot és demokratikusan egyenként ellehetetleníteni. Egy életre el kell mindenkinek a kedvét venni, hogy eszébe se jusson még egyszer kívülállóra szavazni.
  • Kryon
    #42
    Szerintem kamu, de persze attól még lehet igaz is, nem tudom. Ha valaki attól érzi jobban magát, felőlem hihet benne, ő dolga.
  • gosub
    #41
    Majd a hazai választási görbe ha ugyan igy Biden lépcsőzik Orbánék javára akkor remélem a most csalásban kétkedők ezt szépen elfogadják. Ha pedig elégedetlenségük jeleként kormányzati épületnél randaliroznak, parlamentbe szeretnének behatolni akkor helyénvalónak fogják tartani ha kilőnek rájuk. Utána pedig a résztvevőket szépen feketelistázzák és ne engedjék bizonyos időszakokban utazni. Mert ez így USA kompatibilisen liberális, demokratikus.
  • Sydra
    #40
    Semmit nem olvastál se a választási csalásokról, se a közvéleménykutatásokról. Ne a kisfotelből próbáld kitalálni mi történik a világ másik felén! Utána is lehet nézni. Nem, a CNN meg az Index nem minősülnek hiteles hírforrásnak.
  • Kryon
    #39
    Jó, akkor másképp...
    Mi a valószínűbb? Az, hogy minden idők legnagyobb, országos kiterjedésű választási csalását viszik véghez Amerikában méghozzá ellenzékből úgy, hogy közben még arra is ügyelnek, hogy csak az elnökre leadott szavazatokban csaljanak, de az ugyanazon a szavazólapon lévő képviselő és szenátorjelöltekre leadott szavazatokkal ne?
    Vagy esetleg az, hogy az összes közvélemény kutatás által hónapok óta megjósolt elsöprő Biden fölénynél végül sokkal kisebb arányban, de sikerült nyernie?
    Lehet, hogy voltak kisebb csalások, akár mindkét oldalon, de ez az országos kiterjedésű, eredmény megfordítására képes csalásról szóló trumpista konteó szerintem úgy kamu, ahogy van. Főleg, hogy Trump már fél évvel a választások előtt is azt mantrázta, hogy ha ő veszít, akkor az biztosan csak csalás miatt lehet. Szóval ha csalást gyanított, akkor fél éve lett volna elnökként (!), hogy mindent megtegyen annak megakadályozására. Szóval ez a csalásos sztori olyan fake news mint a huzat. Minimum alufólia bevonatú MAGA sapkára volna szükségem ahhoz, hogy elhiggyem. :)
  • Vanek úr
    #38
    Még egy apróság a 2-es ponthoz: a legutóbbi választáson a demokraták jöttek a bizonyítékok nélküli vádaskodással, most Trumpék. Szerintem pont ugyanaz a helyzet. És ahogy akkor meg tudták volna változtatni az eredményt a demokraták jóval Trump beiktatása után is, most Trumpék is meg tudnák tenni ugyanezt. Ha lenne bizonyítékuk. De egyik oldalnak sem volt. Csak vádaskodtak egymás ellen. A különböző pártállású emberek meg bedőlnek a saját oldaluk 'igazságának'.
  • Vanek úr
    #37
    Gondolatok tőlem (félig a hírhez, félig a kommentekhez)...
    Csak leírom őket (erősen SzVSz módon), aztán úgy értelmezitek, ahogy akarjátok. Nem fogok visszanézni ebbe a témába, és egyeseket győzködni, hogy 'nekem van igazam'; hiszen az egyik oldal úgyis elhiszi, amit mondok, a másik oldal meg akkor sem fogja elhinni, ha netán jegyzőkönyvekkel és bizonyítékokkal támasztanám alá az írásomat, mert ők olyan videót láttak, amiben ....., olyan hírt olvastak, ahol azt írták, hogy ..... A középen lévőkhöz próbálok szólni, akik nem hiszik el egyből a leírtakat a mai világban, hanem megpróbálnak belegondolni, hogy mi lehet mögötte.

    1. Imádom, amikor valaki, aki rosszat tesz, azzal védekezik, hogy őt azért támadják, mert valami miatt más a többi embertől (bőrszín, faj, nem, de akár politikai irányultság is). Miközben meg nem, csak annak nincs hírértéke. Vagyis nem azért akarják elkapni, mert ölt, hanem mert fekete/sárga/cigány/vagy épp jobb-/netán baloldali. És a sok hülye, meg fel is veszi/el is hiszi ezt, hogy mindez azért van, mert ő valamilyen - és nem azért, amit tett.
    A fenti hírben ilyen pl. Trump is, aki azt állítja, hogy azért tiltották le, mert jobboldali; miközben meg nem azért, hanem azért, amit a tévében és a tüntetőknél mondott, és ezzel felbujtotta a tömeget, akik olyant tettek, ami náluk eddig elképzelhetetlen volt (és ez náluk sokkal nagyobb bűn, mint nálunk). A fiók-felfüggesztés ennek szólt. A kitiltás meg annak, hogy a szerződés ellenére más fiókjából írogatott, holott ez tiltott.

    2. Nem volt csalás a választásokon. Erről nincs semmilyen anyag, csak a konteóhívők állítják. A bíróságok is 'bizonyíték hiányában" vetették el a beadványokat, mert egyrészt nem volt senki, aki a bíróságon állította volna, hogy megtörténtek vele ezek a cselekedetek, másrészt konkrét adatokat sem tudtak szolgáltatni. De ehhez gondolkodás gyanánt egy gondolati kísérlet (mindenki otthon, házi feladatként megválaszolhatja a kérdéseket). Trump már sok-sok hónappal ezelőtt felemlegette, hogy csalás lesz, és hogy tudja, hogyan fognak csalni. Ha tudta, akkor miért nem lépett? A pártja ezt megtette, és több szavazati ellenőrt delegált; de Trump miért nem lépett konkrétan? A választásokon a több republikánus ellenőr miért nem kiabált, hogy itt csalnak? A nagy jobb oldali médiák egyből lehozták volna, hogy konkrétan itt és itt történik csalás - de nem tették (csak a kisebb, konteóhívő oldalak írogatnak bizonyítékok nélkül). Miért is lehet ez? Hol lehetnek azok az emberek, akik az ilyen-olyan magánvideókban megjelennek, de a bíróság előtt még meg sincsenek említve egyik beadványukban sem Trumpéknak? Pláne nem készítenek velük interjúkat a jobb oldali médiák? Lehet, csak nem akarnak beleszaladni egy olyan visszapofonba, mint az itthoni MSZP-s képviselő, akit megvezetett egy 'nem ápoló', hogy ő márpedig ápoló, és hűdemilyen dolgok vannak? (Pedig biztosan nem ismerik ezt az esetet, de odaát is beleszaladhatott hasonló pofonba már mindkét oldali média is.) Hol vannak azok a bizonyítékok, amiket minden sajtótájékoztatón emlegettek, hogy "de most már majd legközelebb tényleg bemutatjuk ezeket", de közben meg még egyszer nem látta senki? Miért a saját ügyvédeivel (és közeli barátaival) próbálják a bíróságokra a beadványokat beadni, miért nem a Fehér Házéval? Miért hagyja/hagyta ott Trump-ot rengeteg bizalmas embere, és miért vannak azóta is ellene? Miért fordult el tőle a saját pártja (még egy vétóját is eltörölték az utolsó napokban - és nem a demokraták, hanem a saját párttársai)? Miért mondta azt Schwarzenegger, amit, miközben republikánus volt, és már nem is politizál (vagyis biztosan nem politikai haszonszerzésért)? Miért léptek fel ellene a republikánusok volt prominensei is (elnökök, alelnökök, egyéb régi kormánytagok)? És még lehetne sorolni a logikai bukfenceket, amiket egy 'gondolkodó' ember feltenne az esettel, és egyes állításokkal kapcsolatban.

    3. A nagy cégek jogaival és kötelességeivel kapcsolatban jelenleg nagyon ingoványos talajon járunk (nem a megvédésük kapcsán írok, hanem csak hogy egy kicsit az ő oldaluk is megjelenjen, és átérezhető legyen). Egyik oldalon ott a szólásszabadság, a másikon meg a szélsőségek visszaszorítása (igen, mindkét oldali szélsőségeseké). Ha mindent a szólásszabadság alapján vennénk, akkor a holokauszttagadástól kezdve Sztálin-/Lenin-mosdatásig minden hasonló, de iszonyatosan romboló erejű véleményeknek helyt kellene adni, és például nyugodtan megsérthetnék bárki jóhírét is (lásd: itthoni kormánypárti lejáratókampányok, amiknek ugyan az vége, hogy a megtámadottak kapnak kártérítést a médiumoktól a hosszabb bírósági ügy végén, de attól még egy csomó idő elment az igazságig; ráadásul a bélyeg is rajtuk marad akkor is, ha a bíróság kimondja, hogy nem igazak az állítások (lásd: Bajnai - libás)). De ez nem működik sehol, mert a szólásszabadság sem korlátlan jog (nem is volt az, és nem is lesz - mint ahogy egyik jog sem korlátlan, még az élethez való sem, lásd a kivégzéseket az USA-ben (most is volt egy gyorsan, mielőtt még Bident beiktatják)). Az is csak addig tart, amíg másnak azonos vagy erősebb jogát nem sérti vele. Vagyis minden jogállamban a szólásszabadságnak is vannak korlátai. A 'közlő' médiumok/alkalmazások/.... pedig két tűz közé kerülnek. Egyrészt engedni kellene a szólásszabadságot, másrészt el kellene lehetetleníteni a nem kívánt hozzászólásokat/megnyilatkozásokat. És nem csak azért, mert a cégek saját véleménye szerint az rossz vagy jó; hanem azért is, mert egyre nagyobb a nyomás több országban is feléjük, hogy legyenek ők is felelősségre vonhatók a náluk megjelenő dolgok után (mint ahogy a híroldalak közül is próbálják kiszűrni az álhíroldalakat, és azokat is egyre jobban felelősségre vonni). Vagyis nekik is kell egy moderátor csapat, akik eldöntik, mi mehet, és mi nem. Persze, az lenne a legigazságosabb, ha bíróságok döntenék ezt el; de ez több szempontból sem működik (egyrészt az ítélethozatali idő, másrészt az ítélethozatali mechanizmus miatt sem). Így maradnak a saját belső moderátoraik, és a saját belső szabályaik. Ezeket próbálják betartatni, hogy mások ne b@szhassák meg őket semmiért, és nyugodtan mehessen tovább a biznisz - ugyanakkor viszont ha tiltásokat is fognak használni (ahogy most Trump ellen is eljárt talán a twitter), az meg megint nem fog tetszeni néhány embernek (különösen azoknak, akik ezen médiumok kapcsán próbálták tájékoztatni (vagy félretájékoztatni) a követőiket - lásd a fenti hírben megszólaló politikusokat). Ezzel meg újabb nyomás fog rájuk nehezedni. Na, azért sajnálni nem kell, mert annyi pénz mellett azért becsúszhat pár ilyen-olyan per is, amit elvesztenek; de ez hosszabb távon akár káros is lehet a számukra - de ez meg legyen az ő bajuk. Mindenesetre talán már érthető, hogy miért teszik azt, amit; és ebben a politika egyáltalán nincs benne, csak a politikusok akarják belekeverni (meg a követőik, akik elhiszik a politikus minden szavát).
  • Sydra
    #36
    Amit VolJin ír az hivatalos és könnyen ellenőrizhető.
  • zola2000
    #35
    Én azt nem értem hogy miért nem csinált Trump egy saját oldalt akár sima mastrodon szerver megoldaná, vagy használt egy "freespeech" oldalt van bőven régen híres volt a gab vagy a bitchute manapság nem hallok róluk annyit...

    Szerintem Trump ha első Twitter tiltása után kijelenti hogy elege van ezentúl GABon lehet követni, akkor biztos sokan átmentek volna oda.
  • Kryon
    #34
    Soros saját kezűleg hamisította a levélszavazatokat. Az interneten olvastam, szóval biztosan igaz. XD
  • VolJin
    #33
    Arról van ítélet, hogy amennyiben egy tagállam kijelenti, hogy mi a választás végeredménye, az akkor sem változtatható meg szövetségi szervek által, ha bizonyíthatóan csalás történt. Tehát formai okok miatt, érdemi vizsgálat nélkül dobta vissza a fellebbezéseket a legfelsőbb bíróság...
    Az adott tagállamok pedig azért dobták vissza a csalásra vonatkozó indítványokat, mert a bizonyított csalások mértéke kevesebb volt a különbségnél, és figyelmen kívül hagyták, hogy a valós csalások száma vélhetően magasabb volt.

    A kérdést is fel lehet tenni, hogy mennyire tiszta az a választás, ahol az egyik jelölt szimpatizánsai a szavazatszámlálók, a másik jelölt képviselői pedig nem lehetnek jelen.

    A szavazás eredménye egy 6 elektoros államban 588 ezer vs 580 ezer, majd a beérkező levélszavazatok után 604 ezer vs 596 ezer.
    A levélszavazatok megoszlása 40% vs 60%. A vitatott kulcsállamokban ellenben 5% vs 95% és Biden fordít.

    Fontos tudni, hogy a választás a tagállamok hatásköre, és a kormányzó nevezi ki a választási bizottságot.
  • Sequoyah
    #30
    Hogy keleti diktaturakban mit lehet csinalni az jo kerdes, es az Arab-tavasz ide tartozik.
    De egy nyugati demokraciaban az egyetlen jarhato ut a demokratikus folyamatok becsatornazasa lehet.

    Nem latok semmi realisztikusan megvalosithato lehetoseget arra hogy objektiven, (algoritmussal vagy mashogy) eldontsuk melyik cenzura jogos es melyik nem. Vegso soron valahol mindig emberek dontenek, es mindig lehetnek korruptak ezen emberek.

    Szoval ha valasztani kell a sok rossz kozott, en azt mondom hogy az dontson, akire van kozvetlen befolyasa a tarsadalomnak, vagyis a demokratikusan megvalasztott kepviselok (ideertve a birosagokat is).

    Adott esetben ez eleg tiszta, mert a 3 fo hatalmi ag kozul legalabb 2 egyetert, a birosagok es a kongresszus egyarant tisztanak lattak a valasztasokat. A kozossegi oldalak csak ezen donteseket kovettek, igaz csak sajat elhatarozasbol.
  • NEXUS6
    #29
    Hááát mondhatjuk a fagyi visszanyalt.
    Kb 10 éve végig soöpört az arab világon az Arab-tavasz, amit máshogy csak úgy hívtak Facebook-forradalmak. Más hatalmak beavatkozása ezekbe a folyamatokba mára talán nem kérdéses, mégha annak mértéke nem is meghatározható. Aztán ugyanezek a módszerek elkezdtek megjelenni a nyugati országokban is, választások, kampányok stb. befolyásolásakor.

    Egyfajta ellenlépés volt a politikusok közvetlen, direkt megjelenése a közösségi médiában, hiszen közérthetően a nehézkes kormányzati-politikai kommunikációt lehetett üzeneteket eljuttatni az állampolgárokhoz, vagy akár más hatalmak vezetőihez, javítva ezzel az adott ország vezetőinek kommunikációját.
    Eközben már folyt a másik oldalon, az állampolgár szintjén a szélsőségesnek bélyegzett megnyilvánulások szűrése, cenzúrázása és büntetése (nem csak bannolásról, hanem bíróság által meghozott ítélet szerinti pénzbírságról is tudok ismerőseim körében). Miközben a szolgáltató magáncégek tökét is szorongatják az adatgyűjtés és a nyomásgyakorlás miatt.

    Na és most ért össze a fenti több folyamat, amikor a politikai szinten kommunikációs lehetőségek szélesedése mellett, a cenzúra erősödése is megjelenik, amit az állampolgár már vagy 10 éve tapasztal és közben felmerülnek a hangok, amelyek a szolgáltatók önfejű viselkedésének korlátozását sürgetik.

    Trump esete tehát állatorvosi ló. Kérdés, hogy az egymásnakfeszülő érdekek hogy oldhatók fel.
  • Sequoyah
    #28
    Birosagi vegzesek tucatjai vannak rola hogy Trump hazudik a valasztasi csalasokrol, szoval a tiltasnak teljes mertekben megvannak a demokratikus alapjai.
    A gond az, hogy ez eseti jelleggel tortenik, es nincsen ra mechanizmus hogy minden ilyen esetben ugyanez tortenjen.
  • fotolit
    #27
    Én is elítélem ezt a lépést, de azért lássuk be, Trump olyan cégeket vágott ki, vagy próbál kivágni az Államokból, mint a Huawei, a DJI, ráment a TikTok-ra, stb. Ezt valahol maga indította el.
  • Kryon
    #26
    Szerintem te nem érted. Egy ideális világban persze egy politikus emberek millióit képviseli, azok érdekeiért harcol. Csak sajnos a gyakorlatban ez talán sosem volt így, manapság pedig már biztosan nem így működik. A politika egy színház lett, ahol a politikusok a saját és a mögöttük álló lobbi/elit érdekeit képviselik, azt a bizonyos több millió embert pedig szavazógépnek tekintik, akiket csak valahogy meg kell győzni/be kell csapni, hogy az ők és sleppjük kiváltságai és messze átlag fölötti életszínvonala biztosítva legyen.

    Szóval én azt mondom, hogy mivel a politikusok nem látják el feladatukat, és semmilyen jel nem is utal rá, hogy ebben változás állna be, ezért az lenne a legjobb, ha kivennénk őket az egyenletből. Nem egyik vagy másik oldalt, hanem az összeset. Aztán ahogy egy gyár vagy egy autó is működhet automatikusan, úgy kellene az államnak is működnie. Ideológiailag semlegesen, politika nélkül. Mert ha a politika nem használ, akkor legalább ne ártson.

    Álláspontomat mindaddig fenntartom, amíg nem látom, hogy a politikusok ténylegesen képviselni kezdenék az emberek érdekeit. Ha nem töltik be a funkciójukat, nincs rájuk szükség. Le kellene csapolni a mocsarat végre, valahogy.
  • peterx
    #25
    Tehát akkor majd a Facebook, Twitter és társai meghatározza az egész világnak ki a jó politikus és ki nem? Kinek helyesek a gondolatai és kinek nem? :) Szerintem nem teljesen érted a "politikus" fogalmát.. a politikusok nem teljesen "átlagemberek" hanem emberek csoportjait képviselik azon csoportok gondolatait.. Amikor te bőszen egy politikust akarsz tiltani akkor emberek millióinak képviselőjéről akarsz önhatalmúlag ítéletet mondani. Ezért mondom hogy a törvényhozás vagy bíróság hatáskörébe kéne tartoznia ennek, nem egy ballipsi magáncég hithű bölcsész cenzoraihoz.. "kicsit" nagyobb kompetencia szükséges egy ilyen kérdés eldöntéshez..
    Utoljára szerkesztette: peterx, 2021.01.14. 14:44:32
  • Kryon
    #24
    Szerintem meg semmilyen kiváltság ne járjon a politikusoknak a közösségi oldalakon. Tiltsák csak le őket is ugyanúgy azért, amiért mást is letiltanak, vagy mást se tiltsanak le. Nekem az egész pampogásból az jön le, hogy a politikusoknak az fáj, hogy a közösségi oldalak nem kezelik őket kiváltságosként. Meg is érdemlik. Azt remélem hamarosan eljut arra a szintre a fejlettség, hogy az államot sikerül a mesterséges intelligenciával automatizálni vagy helyettesíteni, és akkor végre eltűnik ez a sok hazug, korrupt, hatalmaskodó, stb. politikus. Végre nem mérgeznék az életünket tovább a hülyeségeikkel, hanem mindenki élhetne nyugodtan, békében, ideológiai polgárháború nélkül. Az intézményrendszer meg csak szépen csendben, semlegesen, de megbízhatóan működne a háttérben, ahogy kellene.
  • peterx
    #23
    Ha pedig a népnek nem tetszik az adott törvényhozó testület vagy bíróság ítélete, akkor majd a nép fog "ítéletet mondani" a legközelebbi választáson az adott testületről, annak összetételéről.
    Utoljára szerkesztette: peterx, 2021.01.14. 13:48:00
  • peterx
    #22
    Szerintem a liberálisabb megoldás az lenne, hogy minden politikus és párt profilja/oldala egyrészt ellenőrzött legyen és egy külön kasztba tartozna az összes közösségi oldalon, akik tényleg azt mondanak amit akarnak nem számít milyen elmebetegség. Viszont kizárólag a törvényhozás és vagy bírósági végzés mondhat ítéletet felettük, hogy maradhatnak-e az oldalon vagy sem. A közösségi média platform nem szólhatna bele megőrizve a valódi pártatlanságot.
  • Liquido
    #21
    A legjobb az lenne, hogy minden politikát és politikust tiltani kéne minden közösségi oldalon.
  • zola2000
    #20
    Ha nem tetszik lehet másikat csinálni kínának megy ... de ott le vannak tiltva a nyugatiak az azért nem szimpatikus nekem, de Japánnak is megy (Line/pixiv/nicovideo stb) Koreának megy (kakaotalk) akkor európának miért nem megy?
  • Kryon
    #19
    Azért a dolog nem teljesen előzmény nélküli Amerikában. Amennyire sikerült utánaolvasni, oda vezethető vissza, hogy pár éve egy cukrászda megtagadta, hogy esküvői tortát készítsenek egy meleg párnak, mert a tulajdonos a vallására hivatkozva ellenezte a melegházasságot. Ebben az ügyben a republikánusok, élükön a trumpistákkal a tulaj mellé álltak, és kijárták, hogy a vállalkozó igenis visszautasíthassa a vevő kiszolgálását, amennyiben annak kérése sértené a világnézetét, vagy valami ilyesmi. Szóval most a techcégek lényegében azt a precedenst alkalmazzák velük szemben, amit ők maguk teremtettek.
  • Sydra
    #18
    Nekem amúgy nem lenne bajom a diszkriminációval. Viszont az lenne az igazságos, ha bárki diszkriminálhatna bárkit bármilyen alapon. Ne játszuk el, hogy a diszkrimináció rossz, de közben meg kidobhatunk bárkit a platformunkról, aki nem ért egyet a feministákkal, a CNN-el, vagy Dr. Fauci-val, meg az összes "progresszív" cégnél nemi és faji felzárkóztató programokat futtatunk pozitív diszkrimináció címszavak alatt! Ezek így nem egyenlő szabályok. Ha más diszkriminálhat, akkor én is had tiltsam ki az twitter alkalmazottat a boltomból, csak azért mert úgy döntöttem!
    (Mielőtt valaki félremagyarázza: Természetesen diszkrimináció alatt a szolgáltatás vagy együttműködés önkéntes megtagadását kell érteni. Vagyis senkit ne lehessen kényszeríteni másokkal való együttműködésre. A szándékos károkozás, vagy erőszak az egy másik kategória.)
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2021.01.14. 11:47:32
  • Sydra
    #17
    Pedig tejesen igaza van. Ha olyan miatt dobnak ki valakit, amivel te egyet értesz, akkor az jó, ha más más miatt akar kidobni, akkor az nem jó. A twitter embereket a politikai és egyéb véleményük miatt cenzúráz. Legfeljebb előtte rájuk fogja, hogy nácik, te meg elhiszed.
    Trump pl az elmúlt 4 évben következetesen elítélte az erőszakos tüntetéseket minden oldalon. Most is azt írta twitteren, hogy mindenki viselkedjen békésen, meg amikor eszkalálódott a helyzet, akkor írta, hogy mostmár mindenki menjen haza. Erre letiltották és az összes híroldal lehozta az ellenkezőjét.
  • kékherceg
    #16
    :DDD

    Különösen vicces, amikor a kormány tagjai aggóndak a szólásszabadságért....
  • Liquido
    #15
    Neked politikusnak kéne menned, gondolkodni nem, de mellébeszélni, magyarázkodni azt tudsz. :)
  • NullZ3r0
    #14
    És ki mondja meg, mit írhatok a szabályzatba?
    Akkor ha nem születési tulajdonság alapján döntök, azt már kiírhatom, hogy "Ballibsiknek belépni tilos"? Vagy mondjuk keresztényeknek? És ha meglátok ott egyet, kihajíthatom?
    Ez már közelít ahhoz, ami történt, bizonyos vélemények nem megengedettek.
  • Szefmester
    #13
    Ezt nem írhatod ki, de azt igen, hogy a rendbontókat kirakjuk...

    Ha elfogadtad a platform szabályzatát a regisztrációkor, miszerint nem csinálok ezt vagy azt, és utána mégis megteszed, akkor nem kellene meglepődni ha kiraknak onnan!

    Továbbá: Azok akik a "jogom van gyűlölködni" mellé be merik nyögni a "a köcsög másik oldal gyűlöl minket ok nélkül" jellegű hisztit, az simán csak igazolja azt hogy az értelmi szintjük az egy marék döglött molylepke szintjén mozog.

    Tanult viselkedésmintát gyűlölni értelmesebb dolog, és elfogadhatóbb mint a születéssel megszerzett tulajdonságot. De ez is csak addig amíg azzal a viselkedéssel másoknak árt. Amíg csak a mesebeli példaképed szövegei ellen vét addig had csinálja, de ha a saját szórakozására, vagy nemtörődömségére árt neked anyagilag vagy testileg akkor korlátozni kell.

    Furcsa látni hogy a szólásszabadság után hisztizők mind azt hiányolják hogy nem lehet náciskodni... és mindenki mocskos lipshy aki nem náciskodik, de a liberális alapelveket azért követelik...
  • Arnika19
    #12
    Egy felkelésre buzdítás ugyan miért nem ütközik a cégek alapelveivel? Bűncselekmény minden országban, akkor is ha a politikusnak ez a véleménye.
    Ráadásul ezek az európai politikusok nem is látták azokat ami miatt letiltották. Nem tartozik rájuk hogy ezt a tiltást a cégek megindokolják nekik, de előfordulhat hogy megnézve, elolvasva más lesz az álláspontjuk.
    Utoljára szerkesztette: Arnika19, 2021.01.14. 08:23:11
  • NullZ3r0
    #11
    Ha nyitok egy kocsmát, megtehetem, hogy kiírom a bejáratra: “cigányoknak belépni tilos”? Ugyanilyen a politikai alapú cenzúra is.
  • monk00
    #10
    Pedig jól tették hogy tiltották. Nem mintha nem tudna máshol érvényesülni. Pl ott van a gab. Ott meg aztán mindenféle szélsőséges megtalálható. A kitiltottak mind ott vannak :) Csinál egy áll profilt magának, és virágnyelven osztja az áldást. Úgyhogy csak nevetnek az egész kitiltáson.
  • Sydra
    #9
    Próbálnak alternatívákat csinálni, de azokat meg tűzzel vassal írtják. Mindenkire nácit kiáltanak, aki nem nem a globohomo genderbender migri simogató szekeret tolja és kirántják alóla az összes szolgáltatást. Nulláról kell felhúzni sajna az egész ökoszisztémát hozzá. De ami késik nem múlik.
    Amúgy meg ez újszerű szokás, hogy bárkit lehet diszkriminálni a politikai nézetei alapján. Ez is a visszájára fog elsülni.
  • Sydra
    #8
    Lehet nem tudják megcsinálni, de megpróbálják. A nemzetközi szervezetek között egyre szorosabb az összefonódás. Minden hivatal (és hivatali rendszer) addig növekszik, amíg ki nem tölti a rendelkezésére álló erőforrásokat.
  • Cat #7
    A mikrofon a Twitteré, magántulajdon, tessék másikat csinálni. A szólásszabadságom körébe beletartozik, hogy írjak egy ékesszóló, babérkoszorús remekművet. De az már nem, hogy követeljem a Hárfán Csacsogó Aranycsalogány kiadótól, hogy jelentesse is meg azt.
  • Kryon
    #6
    Világkormány ebben a világban? Az európai egyesült államokat még talán össze tudnák hozni, de a világkormány szerintem sci-fi. A jó öreg önzés még azelőtt szétszedné, hogy egyáltalán összeállna, mert mindenki több befolyást akarna benne magának a többieknél.
  • barret
    #5
    Politikus? Az ki? Nála van a buxa? Ja nem:D Akkor senki. Ennyi a megoldása a dolognak.
  • gosub
    #4
    EU-s főkolompos biztosoknak nem a cenzúrával van baja, sőt nagyon tetszik nekik, hanem, hogy nem az ők kezében van az irányítás.
    Mellesleg sikerült elterelni a választási csalásról a reflektorfényt, annyira, hogy kimondani se szabad.
    Utoljára szerkesztette: gosub, 2021.01.13. 20:45:59
  • kvp
    #3
    Reszben az lehet a bajuk, hogy kihagyjak oket. Eloszor is az EU-s parlament hivatalosan is az europai egysult allamok rendszeret tamogatja, tehat azt, hogy ne legyenek nemzeti parlamentek es kormanyok, csak az EU-s parlament, az altala valasztott biztottsag es a kulonfele megyei es telepulesi onkormanyzatok.

    Addig is amig ez megvalosul a stakeholder demokracia bevezeteset javasoljak (kovetelik). Ez 33% beleszolast engedne minden allam torvenyeibe az EU parlamentnek, 33%-ot a megvalasztott tagallami kepviseloknek (parlamenteknek es kormanyoknak) es 33%-ot a stakeholder-ek kepviseloinek. Ezek jellemzoen a nagytokes csoportok altal delegalt nemzetkozi NGO-k lennenek. Kesobb ez valtozna a teljes stakeholder demokraciara, ahol egy euro (vagy dollar) = egy szavazat. Igy mindenki a vagyoni helyzete szerint szolhatna bele a (vilag)allam mukodesebe. Persze a vagyon 99.99%-a az 1% 0.1%-anak a kezeben van, de ez csak technikai reszlet. Raadasul ez a jogallamisagi jelenteseket is tartalmazo oldalukon vilagosan le van irva, mint jogallami alapkovetelmeny. Ezt nem teljesiti se Magyarorszag, se Lengyelorszag es a folyamat kulonbozo merteku szabotalasaval vadoljak meg a csehszlovakokat, a bulgarokat es a hovatokat is.

    Ehhez kepest a nemet es a francia megvalasztott vezetes most kapott eszbe, hogy ok ide mar igazabol teljesen feleslegesek es barmikor letilthatoak ha nem engedelmeskednek 100%-osan.

    ps: Itthon is ez lesz, pl. az AP urnazaraskor bejelenti, hogy az ellenzeki osszefogas nyert 95%-al. Ezek utan senki nem hinne a mostani magyar kormanynak meg akkor sem ha tenyleg be tudnak bizonyitani, hogy nem ugy van. Igy lett illegitim a feherorosz kormany is, senkit nem erdekel, hogy csalatak-e, csak az szamit, hogy hivatalosan nem oket hirdettek ki nyugaton gyoztesnek. De ugyanez igaz a jenkikre is. A legfelsobb birosaguk kimonda, hogy ha egy adott tagallam meghatarozta a valasztas eredemenyet, akkor utolag az mar akkor sem valtoztathato meg ha kiderul, hogy csalas tortent, mert nem kotelesek az emberek tenyleges szavazatai alapjan kuldeni az elektrokat. Kijelenthetjuk, hogy akit az alakulo vilagkormany CEO-ja gyoztesnek hirdet, az lesz a gyoztes. Ha magukat nyilvanitjak gyoztesnek, akkor minden allamnak kotelessege atadni a hatalmat nekik. Ez valamiert se a francia, se a nemet vezetesnek nem tetszik, pedig ok ezt mar alairtak.