• Sydra
    #68
    "Az egeszsegbiztositas az bizonyitottan nem mukodik teljesen piaci alapokon. Nezd meg USA-t mint ennek mintapeldajat."
    Az USA egészségügye nem piaci alapokon működik. Többet költenek rá állami szinten gdp arányosan mint Kanada. Ráadásul szénné van szabályozva. Mesterségesen lenyomják a kínálatot és felverik a keresletet. Nagyjából ötvözték a különböző rendszerek összes hátrányát.

    "Egeszen addig emelhetik az arakat, amig az emberek csodbe nem mennek, mert meg csodbe menni is jobban megeri, mint betegen meghalni..."
    Ugyanaz igaz rá mint bármilyen másik termék piacára. Vagyis amit írsz az nyilvánvalóan nem igaz.

    "Az oktatas pedig megis kinek a feladata lesz akkor? Komolyan gazdasagi fejlodesrol es hatekonysagrol hadovalsz, mikozben a tudast es a karrier lehetoseget nem a legratermettebbnek adod oda, hanem annak akiknek az apukaja gazdagabb?"
    Léteznek ám magán iskolák is. Állami nélkül meg csak azok léteznének. 2020-ban meg mindenkinek ott van a zsebében a világ összes tudásához való hozzáférés. A legrosszabb, ami a szegényekkel történhet egy szabad rendszerben, hogy 20 szülő összedobja egy magántanár fizetését, aki valamelyikőjük lakásán ahol van egy nagyszoba megtartja az órákat. Az iskoláknak meg a tanároknak meg hirtelen meglenne az ösztönzője, hogy hasznos tudást tanítsanak. Mert az állami rendszerről ez nem mondható el.
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2020.02.13. 18:46:45