#4
Ha egy kultúrában az egzisztenciális kérdések szinte teljesen háttérbe szorulnak, mert nincs hiány semmiből, ami az adott ember megélhetéséhez kell, akkor az egyének értékét elkezdik nem pénzben mérni, hanem abban, hogy mit tesznek a közösségért. Vannak ilyen szerencsés gyak paradicsomi állapotban levő elszigetelt kultúrák, ahol az a legnagyobb erőfeszítés, amit a létért kell tenni, hogy levegye az ember a fáról a banánt, sarkítva. De a "fejlett" világban bizonyos szubkultúrák is ilyen jellemzőket mutatnak, pl. pont a kőgazdagoké, akinek már nem az a sikk, hogy mennyi pénzük van, hanem hogy mennyit adnak jótékonykodásra.
Namost vegyük figyelembe, hogy a jóléti államokban tényleg minden állampolgár számára biztosítható a megélhetés valamilyen szinten, Nálunk sem kéne sem éhen vagy alap egészségügyi ellátás hiánya miatt meghalnia, sem megfagynia senkinek (még is több száz ember hal meg ilyen okok miatt évente), hiszen források is vannak ennek elkerülésére, akkor felmerül a kérdés, hogy ez a fenti rendszer miért ne lehetne általános?
Nem-e az okozza a rendszer deficitét, elosztási problémáit, hogy pénzben mérjük azt az elismertséget amit ma már közvetlenül is lehetne, és ennek eredménye képpen végül is a vállalatok az emberek nagyrésze nem ilyen fajta közvetlen elismertségre, hanem a pénzre hajt. Ennek eredményeképp kialakít olyan eljárásokat, hogy ha már az erőforrások ugyan viszonylagos bőségben állnak rendelkezésre, azonban a pénz lényege, hogy az nem, így ott is takarékoskodik, ahol már rég nem kéne.
Nyilván az elit hatalmát is erősíti, hogy az emberek legalapvetőbb félelme, ami olyan evidens, hogy nem is mondjuk, az az egzisztencia elvesztésétől való félelem, mint ahogy a magasabb szintű egzisztencia, gyak fizetés, pénz megszerzése a legnagyobb motivációnak minősül, szinte evidenciaként. Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2020.02.12. 09:59:04
#4