• NEXUS6
    #38
    Ja, az oroszok szépen modernizálták az atomcsapásmérő/nukleáris elrettentő képességüket. Szal még évtizedekig szuperhatalomként kell velük számolni. Közben az amcsik fejleszthetik az ICBM elhárító képességüket, csak épp a russzkik legújabban a tenger alól támadnak.
    Lehet, hogy nem képesek bármikor a világ bármelyik max regionális méretű középhatalmát, olyan Lengyelország nagyságig hagyományos erőkkel visszabombázni a középkorba, mint az USA, de viszonylag közeli területeken már képesek hatékonyan fellépni. Lásd Szíria, ahol gyak az egész nyugati/török/szaudi stb. ármánykodással szemben életben tartották a kormányzatot, majd hatékonyan segítettek az ISIS felszámolásában (akikkel szemben a nyugat kb annyit tett, hogy hagyta hogy az állampolgárai oda szökdössenek, elkezdte befogadni a rengeteg menekültet, a törökök meg megvették az általuk kitermelt olajat).

    Ezenkívül még mijük is van az oroszoknak?
    Ja rengeteg olajuk, gázuk, világszínvonalú nukleáris technológiájuk, amivel jelentős befolyást gyakorolnak ezekre a területekre. Gyak hatékony gazdasági hadviselést képesek folytatni az érdekszférájukba került országokat illetően.
    Ja és szintén és vannak még világszinvonalú kiber-erői is, amire a legjobb bizonyíték ugye az USA jelenlegi elnöke! ;)

    Szerintem lehet szidni az ellenfelet, erkölcsileg el is lehet ítélni, egyet nem szabad: lebecsülni!
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2019.11.12. 19:31:40