• TokraFan
    #126
    Na igen, pontosan erről van szó! Te észreveszed mert értelmes vagy, ők meg képtelenek felfogni...Nagyjából bármit.
    Hamvasnak egyébként számos baromsága van ezen kívül is. A tudományt az ateisták vallásaként emlegeti, ami nyilvánvalóan abból fakad, hogy csökkent képességű emberként semmit nem fogott fel abból, amit az iskolában tanult (természettudományok terén), a tudománnyal kapcsolatba soha életében nem került, arról csak gőgös haverjaitól hallhatott nyilvánvaló mendemondákat és mivel egy nyilvánvaó agresszív vallási fanatikusról van szó, mindent ebből a nézőpontból közelít meg, képtelen összetett gondolkodásra. Hamvas állításait tételesen lehet cáfolni, ez benne a szép. Eleve az ateizmus fogalmát sem érti! Az ateizmusnak számos válfaja létezik, ezek minimum fele kifejezetten nem tagadja isten létezését, a tudatlan hamvas viszont végig csak arról a verzióról beszél, amire a gyűlöletkampányát fel tudja építeni, tehát a konkrét isten tagadókra (bár ezzel sincs semmi baj, hiszen isten létére semmilyen bizonyíték nincs, tehát létezőként elfogadni a világ legnagyobb baromsága). Szóval hamvas egy idióta, egy gőgös vallási fanatikus, aki még arra sem vette a fáradtságot, hogy utánanézzen annak, amit fröcsögve sz*roz szinte minden írásában. Ennyit erről. És ez pofázik szeretetről a következő soraiban.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.07.18. 15:22:04