• defiant9
    #201
    "csak két dolog nem derül ki belőlük: a miért, meg a hogyan! "
    Pontosan kiderült a miért és hogyan mind a négy esetben ahogy jellemzően az is kiderül hogy a humán sofőr milyen hibákat vét. És, hogyan tovább?

    "hogy mit értesz az alatt. Kicsi-tini, ha ittasan halálba vezet, annak mi is a köze az önvezérléshez"
    Ahhoz van köze hogy emberéleteket akarsz megkímélni. Erre az is egy módszer hogy kitiltod a még tanuló fázisban lévő önvezető járműveket, a a másik módszer hogy kitiltod a még tanuló fázisban lévő embereket. Ugye látod a hasonlóságot? Ugyanazzal a szabállyal ugyanolyan eredményt érsz el (nyilvánvalóan a tanulóvezetők sokkal több balesetet okoznak).

    "Tudtommal a hatóságok az ilyen baleseteket is megpróbálják visszaszorítan"
    A rutintalanságot hogy lehet már visszaszorítani közúti ellenőrzéssel, ne légy demagóg nem az autók a balesetek forrásai hanem a sofőr életkorából adódó 'vakmerőség' (a tini lányok jóval kevésbé baleset-veszélyesek), és az ehhez kapcsolódó tapasztalatlanság.

    "A kérdés az, hogy ez mennyire súlyos jelenség"
    Jelenleg az L2 Tesla már kiköveteli hogy végig a kormányt fogják, ennek ellenére továbbra is vihet magával hordozható DVD-t és oldalra fordulva nézheti. Az emberek leginkább abból tanulnak hogy azt látják a hírekben hogyha így tesznek akkor meg fognak halni, ilyen a pszichénk. A tini is megkomolyodik ha azt látja hogy a 2 tonnás autó már nem játék és az iskolatársa is ütközött. Ilyen megközelítésben ezen halálesetek nem teljesen hiábavalóak, jellemzően tudunk tanulni a hibáinkból.

    "hanem azt, hogy Jürgen most már elengedheti a kormányt, és leveheti a szemét az útról,"
    Ez egészen mást jelent: "The country has just approved a law allowing companies to test their self-driving cars on its roads"
    Azt jelenti hogy a közúti tesztelés engedélyezett Németországban. L2-is, csak valakinek néznie kell folyamatosan az utat. Ez arra volt válasz hogy szerinted csak néhány USA tagállam ilyen, a bezzegEurópa nem, itt tombol a Bécsi egyezmény szelleme.

    "a majd ezt a minimális szintet teljesítik,tesztpályán, akkor mehetnek az útra, próbálgatni a LVL4-5 rendszereket."
    Mi az hogy minimális szint? Azt már teljesítették. Ezek szerint L3-ig teszt pályán kellene maradni? Tehát ameddig nem biztos hogy az az adott útszakaszon képes működni a jármű addig nem mehet rá? Szerinted hány féle útszakasz és közlekedési konfiguráció van? Mindet fel kellene építeni teszt pályán. Erre mondom hogy csak mantrázzátok a tesztpályát, de amint szóba kerül hogy a valóságban mennyi teszteset is van akkor jön a bekussolás. Ezt most újra eljátsszuk. Egyébként a tesztpálya része egy ilyen projektnek, csak erős korlátati vannak. És akkor ismét megkérdezhetem azt is hogy a tanuló vezetőt miért nem kényszeríted arra hogy mindent begyakoroljon a tesztpályán? Tudod, a kettős mérce.
    Ha Amerikában betiltanád a közúti tesztelést, akkor hatalmas sanszot adnál Kínának hogy világleső legyen a területen, akár kis kínaiak balesetiből tanulva is. Nem gondolom hogy az lenne az amerikai álom hogyha csúcstechnológiát akarsz akkor vegyél kínai terméket.

    "követelményrendszert felállítani a szenzorokra,"
    Bullshit. Azt hiszed van valami hatóság aki a nagykönyvből pontosan tudja hogy mit hogy kéne csinálni. A cégek ismerik a technológiát leginkább, de ők sem gondolnak mindenre, ezért vannak a hibák, amik nem szándékosak.
    Ez egy új iparág, itt nincsenek tapasztalatok, ez egy tanulási folyamat. Minden új technológiánál ez van, és igen benne van hogy halottas-zsákok után tanuljuk csak meg a leckét. Ez így történt a légiparban is,senki nem lát mindent előre, egy illuzórikus kép amit felállítasz.