• gaszton421
    #6
    egy viszonylag egyszerű méréssel ellenőrizték , aminél volt egy technikai baki és kb 2 mikrométeres hibát vittek bele a felületbe. Az eredeti tervek szerint 3 különbözö tesztet végeztek volna el, de csúszásban voltak mint az idővel , mind pedig a költségvetéssel, ezért a Nasa-val egyetértésben kihagyták ezt a műveletet. Összeszerelt állapotban még egy tesztet kellett volna volna végezni, de az is elmaradt.
    A JWST részben pont azért drága mert eszméletlen részletes és precíz tesztprogramon esik át, pont amiatt mert nem lesz szervizelhető ezért egy hiba miatt teljesen kukázni lehetne a 8 milliárdot amit beleöltek.
    A másik ok a magas árra hogy a rendelkezésre álló hordozó eszközökkel a lehető legnagyobb távcsövet juttassák el a Lagrange pontba, teljesen új brutális technológiákat kellett kifejleszteni, a Hubble majdnem 2x olyan nehéz volt 7x kissebb tükörfelület mellett, és indnnek bele kellet férnie gy induláskor a Hubble-nál kissebb térfogatba.
    Ma a Földön a nagy obszervatóriumok rutinszerűen helyeznek üzembe 8-10m tükrös távcsöveket, tehát egy 6,5m távcsö monolitikus tükörrel eyáltalán nem komoly feladat. Persze azért az űrbe jobb anyagok kellenek de egy klasszikus design-ban elkészített azonos méretű távcsövet jóval olcsóbban is ki lehetne hozni, persze kéne hozzá egy jóval erősebb hordozórakéta nagyméretű orrkúppal.