• defiant9
    #178
    "Azért amikor az EU-hoz csatlakoztunk akkor arról szó sem volt hogy"
    Ilyen az amikor biankó szerződést ír alá valaki, le volt írva hogy a közösségi döntések vonatkoznak ránk

    "Nincs itt milyen békát lenyelni! "
    Már hogyne lenne, ez kb, ugyanaz a béka amit a britek nem akarnak lenyelni csak, ők is kontroll-t akarnak az idegen állampolgárok országba áramlása felett, ezt nem egy EU szintű szabályra akarják bízni. A kapu számunka is nyitva áll, ki lehet lépni, ha úgy gondoljuk hogy az itt élő emberek számára ez a jobb választás akkor ez a helyes döntés. Azt teljesen jól mondja az EU hogy nincs étlap amiről szemezgetünk hogy milyen szabályok vonatkoznak ránk is mik nem, ahogy egyén szintjén sem válogathatok hogy mely törvényeket tartok be.

    "Ők ugyanis nem betegségnek, hanem valami posztmodern forradalmiságnak fogják fel, legalább is a prájd pont erről szól."
    Tudatosan egész biztos nem irányítható a szexuális orientáció, innentől csak mint adottságra lehet büszkének lenni, de meglátásom szerint a menet indokolható célja az hogy megmutassa hogy itt bizony sok olyan (rejtett)kör létezik amik mások, nem zavarják a ti köreiteket csak el kell fogadni. A díszbuzis kinézet valóban sok irritációt vált ki sokakban, ezt leválasztanám a bundesliga frizura feminin avagy maszkulin kategóriától(az csak divat), mivel én toleráns ember vagyok, számomra teljesen elfogadható hogy formabontó a viseletük, egy konzervatív ezt értelemszerűen máshogy látja, de idővel majd megtanulják hogy nem ér el addig a körük.

    ""lekapcsolná a gépről", ez sem liberális-konzervatív"
    Meglátásom szerint az, bár ahogy írtam a téma határán van. Van egy állapot ami elhajlik a normális/átlagostól, a konzervatív ezt nem viseli jól, fel akarja számolni, a liberális pedig elfogadja ennek fenntartását akár jelentős erőforrások feláldozásával is. A konzervatív gondolkodásmód a tradicionális megoldásokat preferálja, az eddigi több tízezer éves utunk alatt az életképtelen egyedek meghaltak, teheát engedjük el, ez a természet rendje. Az aktív orvosi beavatkozás a választóvonal ami 'megbontja' a világ rendjét, legyen az nővé operálás, korcs életben tartás, vagy euthanzáia. Természetesen ez a világnézeti korreláció csak szélsőséges/megosztó szituációkban statisztikázható ki, egy törött lábat mindenki meg akar gyógyítani. Schumi olyan szempontból nem a legszéle hogy ő 'normális'-ból került ebbe az állapotba, polarizálóbb az amikor genetikai rendellenesség vezet egy hasonló végállapothoz.

    "ez nem ízlés, hanem vallási rendőrség"
    Maga a saria valóban vallási alapú, de végeredmény mégiscsak az hogy a saria-járőrnek ha nem tetszik valami a te vagy a nőd kinézetén akkor valamilyen eszközzel rendre utasít, és itt vastagon benne van a járőr ingerküszöbe is. A vallás sem lehet egy olyan kör ami aránytalan nyomást fejt ki az emberekre, pl. azok öltözködési 'ízlése' alapján. A saját templomáig érhetne csak a határa.