• bundasjezus
    #117
    Hagyd a csudába. Ez egy hívő. Észérvekkel nem fogod tudni meggyőzni.
    Régen a templomba jártak az emberek a papok prédikációját hallgatni, ma meg TEDx előadásokon, fórumokon tobzódnak a hívek, akik Elon Musk és a többi "próféta" szavait isszák.

    A hívők (de hívhatnám őket fanatikusoknak is) logikája a vágyvezérelt gondolkodáson alapul. Annyira vágynak egy dolognak a megvalósulására, hogy el is hiszik, hogy az megvalósult. Látták, hogy a számtech-ipar milyen csodálatos fejlődésen ment keresztül és ezt a fejlődést rá akarják erőszakolni mindenre. Persze műszaki analfabéták, mert sokkal trendibb csápolni valami elektromos autós agymenés mellett, mint leülni egy asztalhoz egy papírral, ceruzával és nekiállni számolni.

    Ők azok, akik úgy gondolják, jó üzletet csinálnak, ha valakinek adnak 100 forintot és cserébe 50 forint értékű valamit kapnak érte. Bomba üzlet.