• Skylake
    #1
    A cím alapján el sem olvastam a cikket. B*szott hiteles a tartalom már annak alapján is. Nyilván mindenki azt fogja promózni, amihez anyagi érdekei kötik. Ha egy dohánygyárat képviselek, akkor nyilván azt fogom igazi halántékiverőér-kidagadós evangelistaként nyomni, hogy mindenki szívja csak, és minél többet, mert az jó. Nekem főleg, mert több lesz a fizum, és megvehetek több olyan sz*rt, amitől prominenciaérzetem keletkezik, és megerősíti az önbecsülésemet, amit az ilyen sz*rok birtoklására, és ezek kifejezésére építettem száz százalékig! K*rvára kellenek nekem ilyenek: igaz, hogy amikor a hullámat beb*sszák a tepsibe, meg már előtte is, ezek lóf*szt, se fognak érni számomra, de mivel ez az ethosza a kultúr(h)ánknak, nyilván én is ezt sz*pom ezerrel! Ááááá! Tehát mantrázzuk újra: a dohánynak nincs semmilyen káros hatása, amit kimutatható, az kamu, nyilván, nem hozzá köthető! Ha alkoholban utazom nagyban, úgyszintén ez a szoftver fut a legfelső futási szinten, tehát alkohol eredetű májzsugor nem létezik, illetve az alkoholizmus is hülyeség. Lehetne sorolni a példákat napestig. Ez is ugyanaz. Hagyjuk már. Biztosan hitelesen kommunikálhat ebből az alapállásból erről a témáról.

    A másik az ehhez kapcsolódó jelenség, aminek ez a macskajancsi is szükségszerűen aláállt, a permanens önfelsz*pás. Tehát IT-innováció, tök mindegy miről van szó, annak hatása mindenkire mindenkor mindig előnyös, pozitív. Exterália nincs. Mi a f*sz az? Másrészt ma az informatikai technológiákról is tudjuk ugye, hogy azok egyáltalán nem kompromittálhatók. Nem is tudjuk értelmezni a feltörés kifejezést. Mi az hogy feltörés? A jeget szokták télen feltörni, primitív helyeken, nem az ilyen f*sza okosvárosokban! Mit lehet feltörni egy számítógépen, ami például egy ilyen mikrobi kaszniba van beletéve az user örömére? Főleg egy ilyen bonyolulton? Mivel mint tudjuk, a bonyolultság növekedésével csökken a hibalehetőségek száma, ahogy jól ismert! Tehát, a feltörhetőség irreleváns baromság! Régebben voltak hírek feltörésekől, meg felhasználói adatok IT rendszerekből ellopásáról, amikor a rendszerek primkó egyszerűek voltak, de ma, a festői 2017-ben, a technológiai szingularitás előtt két ezredmásodperccel, amikor minden mindenkinek k*rvajól megoldódik mindjárt (lehet hogy miközben ezt leírom), ilyen dolgok, mint feltörés és adatlopás nincs! Nincs! Nincs! Aki mást mond, az hülye, hazudik, és egyáltalán, takarodjon vissza a dzsungelbe a fára! Ja, azokat mondjuk irtjuk mint az állat, mert k*rvára szaporodunk ám, de ezt is magasról l*szarhatjuk, úgy összességében, hiszen a szingularitás mindent meg fog oldani! Már itt is van! (Hint: Franke: Az orchideák bolygója.) Tök biztosan! Úgyhogy a kétkedőknek kuss!

    (#gúny megvan, ugye?)