Ha vannak idegen lények, UFO-k, földönkívüliek - nevezzük is őket akárhogyan - mi emberek miben vagyunk messzemenően jobbak náluk? Gondolok itt leginkább képességekre és adottságokra.
  • Irasidus
    #820
    A tudománytagadás lélektani okai

    Röviden összefoglalva. Egy pszichológus csapat nemrég megjelent tanulmányából az derül ki, hogy az előzetes spirituális hiedelmek és vallási hiedelmek, valamint a politikai meggyőződés szorosan összefügg a tudomány megtagadásával. A kutatás arra is rávilágít, hogy a tudománytagadók általában véve ugyanannyira jártasak a tudományokban, mint mások, vagyis egyáltalán nem biztos, hogy műveletlenek vagy tájékozatlanok egy témában, viszont a már meglévő hiedelemrendszereiknek és eltérő világnézetüknek köszönhetően másként látják a dolgokat. Éppen ezért nem elég pusztán tényekre hivatkoznunk, ha meg akarjuk győzni. Mivel gondosan kiválogatják azokat a tényeket és tanulmányokat, amik azt támasztják alá, amit eleve igaznak gondolnak, ők is csak a saját igazukat fogják szajkózni. Mi a legnagyobb baj? Az, hogy az emberek a tudományos következtetéseket politikai vagy társadalmi érdekekkel kötik össze. Dan Kahan szerint, aki jog és pszichológia kapcsolatával foglalkozik az amerikai Yale Egyetemen, az emberek mindig is válogatósak voltak a tudományos tényekkel kapcsolatban – ez nem egy új jelenség. Csakhogy a múltban nem volt ekkora a probléma, mivel a tudományos következtetésekkel a politikai és kulturális vezetők is egyetértettek, és úgy mutatták be őket, hogy azokhoz a társadalomnak fontos érdeke fűződik. „Ma már a tudományos tényeket fegyverként használják a kulturális fölényért vívott harcban, a hatás pedig egy szennyezett tudományos kommunikációs környezet” - állítja Kahan.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.01.21. 18:02:35