• cylontoaster
    #41
    Az eleje igaz, utána nem, ugyanis:
    - A természetben sehol nem fogsz olyan példát találni, hogy adott két egymáshoz viszonylag közel élő csoport, amely összefog a távolabbról jövő ellenféllel szemben. Amíg ismered nagyjából az illetőt, addig érdekel mi van vele, utána már csak mesterséges kreálmány, amik közt nincs igazán különbség. Mi értelme annak hogy én egy megyéből származok-e veled?
    - A másik a gyakorlati oldal, mint mondtam ott van pl. az USA, vagy a Brit birodalom, stb. Amcsiknál az az érdekes hogy ő amcsi, ehhez képest elenyésző az, hogy melyik államból jött. Ahogy nálad vagy nálam is fontosab az, hogy magyarok vagyunk, mint az hogy melyik városból, megyéből vagy városrészről jöttünk.

    Szóval a lényeg, hogy nem szabályszerű, hogy bentről kifelé van logika. Innentől kezdve simán működhetne, hogy közös európai vagy közös öszemberiségi tudat. És igen, jelenleg ehhez külső ellenség kellene, ezért én sem látom esélyét, még csak abban se vagyo biztos, hogy egy összeurópai tudat jó lenne-e nekünk. (Egy össz emberi persze, meg a világbéke és a teljes vagyoni egyenlőség is :D).

    De nem is feltétlen erre gondoltam a filozófiai hiányosságok terén, nagyobb gond az egyes emberek életét közvetlenül meghatározó szemléletekben lévő űr.