CsZ#8
Nem tudok egyetérteni azzal, hogy mindent oldjon meg valaki, és nekünk embereknek ne kelljen gondolkodni.
Mi választjuk meg a vezetőinket, mi dolgozunk az ipari cégekben, és arra sem valami földönkívüli hatalom kényszerít minket, hogy mindenek fölé helyezzük a pillanatnyi kényelmünket, és képtelenek legyünk hosszabb távon gondolkodni.
Újrafeldolgozási technológia drága, de létezik. A továbbfejlődés lehetséges útja, hogy a termékek tervezésekor figyelembe veszik a teljes életciklust. Ezt van ahol már teszik - gépjármű ipar - van ahol nem látom - elektronika. Gyanítom, hogy kényszer (szabályozás) hatására teszik ahol teszik.
A büntetés célja nem a tájékoztatás, hanem a létező szabályok betartatása. Ha nem érik el a célt a jelenlegi szabályok, akkor azokon kell változtatni. De ezeket a szabályokat a mi választott vezetőink hozták meg. Melyiket vonta valaha bárki is felelősségre, hogy nem valós indokok mentén hozott ilyen szabályt?
Nyilván a felelősségre vonás terjedésének iránya fentről lefelé volna ideális, és nálunk itt van a legnagyobb probléma: ha a szabályalkotó olyan szabályt hozhat amilyen saját - nem a cél - érdekében áll, akkor én meg megszeghetem a szabályokat büntetlenül. Elég régi beidegződés ez nálunk, és sokszor az egyébként szükséges, de kényelmetlen szabályok be nem tartását is ezzel indokoljuk magunknak.
Az is igaz, hogy a képességei, képzettsége nem teszik lehetővé mindenki számára az érdemi mérlegelést, de szabályok betartására képes mindenki - ezért (is) vannak. Így van ez tőlünk nyugatra is, ott sem mindenki agysebész - legfeljebb nem akar folyton okosabb lenni náluk.
A gyerekek tanítása tulajdonképpen nem is példa, hanem a konkrét probléma megoldása: olyan tudást, amivel nem rendelkezik a szülő csak az iskola/internet/média tud adni. Jó lenne, ha a gyerekek is meg tudnák dolgokra tanítani a szüleiket, mert sokan kilépve az iskolából befejezik a tudás felszedését, pedig sajnos azt ma már nem tehetjük meg.