• Jeffjohnson
    #31
    Jelen pillanatban ha itt nálunk elbasz egy Tesla-s valakit, akkor ő lesz a hibás. Hiába mutogat bárkire is, ő a sofőr ő a felelős.

    A hatóság szerintem felelős döntést hozott azzal a németeknél, hogy törvényjavaslatokat tesz a lehetséges megoldásokra. Majd szépen megvizsgálják és beszabályozzák, hogy mit és milyen körülmények között lehet alkalmazni. Németeknél én nem tartanék ettől. Itt, ami jól látszik, hogy nem akarnak hátrányba kerülni USA-hoz képest, ahol már jó ideje folyik ezeknek az autóknak a tesztje.

    Ha már statisztikáknál járunk, mennyi halálos balesetet okozott eddig önvezető autó programhiba nélkül? A google statisztikája tudtommal nyilvános. Ha tényleg ennyire veszélyes lenne mint ahogyan azt te állítod, akkor a sajtó már rég darabjaira szedte volna.

    "had világosítsalak fel, hóban, ködben, esőben ezek rnálad rosszabbul látnak, sokkal"
    Ez sem igaz! LIidar ill. Radar segítségével jobban látnak mint mi még esős havas időben is.

    Hihetetlen nagyképűségre és a technológia nem ismerésére/tagadására vall az a gondolkodás, hogy a kocsik maguktól rosszabbul,
    több balesettel vezetnek majd mint az emberek. Holott már most alacsonyabb a google autók baleset aránya, 1 millió kilóméterre kivetítve mint a rendes emberek által vezetett autóké. Hatalmas potenciál van benne, ha egy teljesen optimalizált egymással kommunikálni képes autókról beszélünk. Nem holnap fog megtörténni az biztos de szép lassan ez lesz a jövője az autózásnak, szerintem.
    Utoljára szerkesztette: Jeffjohnson, 2017.01.27. 15:14:07