Egosoft X4
-
Jóózsf István #7168 Nahhhh. Egy nap ugrott az életemből. Ezt a napot bárkivel elcserélem. Lehet halott is az illető!
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Reggel elmentem a gép frissítés utolsó darabjáért. 8:30-kor műtőasztalon volt a delikvens.
Este 22:30-kor mondtam azt, hogy akkor ez üzemképes. De nincs kész.
Most sincs kész.
Ugyanis a nyomorult féreg életemet megkeserítette a VGA kiemelő kábel. MINDENFÉLE hibát tudott produkálni.
Ezek mellett az hogy egyszer (NÉMILEG) elárasztottam a fél alaplapot hűtőfolyadékkal az smafu.
Ehhez társult, az új felállás, miszerint a gép teszteli a memóriát bútoláskor. Ami elméletileg 40-60 másodperc lehet. Tudjátok mennyi idő egy szar gép mellett vért hányva várni EGY PERCET a (REMÉLHETŐ) indulásra? egy ÖRÖKKÉVALÓSÁG! És az az indulás messze nem volt garantált. Ugyanis a gép bármelyik fázis bármelyik pillanatában le tudott fagyni.
A memóriák is gyanúba keveredtek. Sőt! Ők voltak az első számúak.
Merthogy párhuzamot véltem felfedezni az órajelük és egyben időzítésük (Gyári garantált ÓCÉ) és a fagyások között.
Ezért voltak olyan fázisok, amik érdekes eredményeket szültek.
Amikor stabil állapotba került a gép. Nem a végén, hanem kábé félúton, akkor a felállás. Egy monitor, az is az IGP-be dugva, egy memória modul, az mindenhova IS dugva! Itt még szigorúan XMP/EXPO nélkül!!!!! 4800 MHz 40-es időzítés
Majd két modul...
Majd két modul és a várt időzítés 6000 MHZ 30-as időzítés.
És most jön az érdekesség. Ezeknél a fázisoknál lefutott egy-egy cinebencs. És az eredmény minden estben szinte hajszál pontosan ugyanaz volt. Tehát ez baromira mindegy volt, hogy egy memória, vagy kettő és azt is leszarta milyen sebességű!
Miért mondom el? Mert ez a processzor család NINCS KÉSZ!!! Egyszerűen mindegy mit babrálunk el a biosban. Csak időpazarlás. Egy ideillő másik dolog Én szoktam váltogatni az energia sémákat, mert ha nem kell akkor szeretem, ha a lehető legkevesebbet zabálja a gép. Fussa áramra, de akkor is! Ha másért nem, akkor azért, hogy feleslegesen ne fűtse a lakást.
Erre a korábbi gépnél volt egy CSINÁLT séma. Nem én csináltam. De egyébként is vannak a vindózban.
Na, most a kiegyensúlyozott séma hajtja szarrá a magokat a teljesítménycentrikus engedi pihenni őket. Ezen nincs mit kommentálni.
Egyszerűen olyan érzése van az embernek, hogy az AMD szoftverfejlesztő részlegén dilettáns barmok degenerált belszaporulatos leszármazottai dolgoznak. Ennél szebben nem tudom megfogalmazni.
Amellett, hogy a fő bűnös a RÁJZERKÁBEL volt, vastagon benne voltak a kanosszajárásomban!
És hogy érdemes információ is legyen a kisregényemben:
Az előző porcosodóm (3900X) egy szálon a cinegében (R23) 1300 pont körül tudott
A mostani poroszló (9950X) 2200-t tud. Ez emberi számítások szerint 1.7 szeres teljesítmény javulás. És pontosan ezt tudja ebben a játékban! :-) Ahol eddig lement 13 kockára a sebesség, ott most 21-22.
Összegezve: Kíméljétek meg magatokat, hogy AMD 9xxx-es családból vásároltok. Nekem időszerű volt ez az egyetlen mentségem. És az az 1.7-es szorzó, ami a mindennapokban annyira nem szar! (Potom 600'000-ért. :-D )
Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2024.08.17. 13:56:13