Egosoft X4
-
#6031 Csaltunk.
Egyrészt a csillagokra van egy mod, amivel a könyveket meg lehet venni az árusnál. Így felhúzható 5-ösre akármelyik képesség, akár több is.
De nem feltétlenül kell.
SCA Phoenix-et lehet kis létszámú hajóval is foglalni, csak nagyon türelmesnek kell lenni hozzá. Én foglaltam 4 katonával is.
Van is pár videóm róla. Szerintem István is csinált néhányat.
Van olyan mod is, amivel meg lehet venni a hajó fejlesztéséhez szükséges anyagokat is. Így biztos, hogy lehet egy tápos hajód. Amúgy bányász helyeken lehet keringőzni és mások után gyűjtögetni, meg lockbox-okat keresni és nyitogatni.
Sokáig Nemezissel közlekedtem, aztán váltottam Dragonra, amikor tudtam. Foglalásnál jól jön az erős hajó. Meg K-k kilövésénél is olyan rendszerben, ahol van rendőrségi engedélyed az adott fajhoz. Ez esetben a K után is kapsz 600k-t.
Követtem a jó emberi szokásokat, loptam. Na nem árut, hanem az állomás modulok terveit. Rengeteget spóroltam így. Ezek segítségével építettem HP, C önfenntartó állomásokat. Ezek fedezték a további építkezéseim és akár el is adhattam őket.
Megrendelésre rengeteg állomást építettem. Jó pénzt hoztak. Főleg a védelmi állomások.
A hajót gyártó modulok tervei sajnos nem lophatóak, így azokat meg kellett vennem. Erre gyűjtöttem.
Majd felhúztam egy önfenntartó állomást hajógyártásra. Ebből aztán dől a lé.
A hajók terveit is java részt loptam. Legalábbis a nagyokét. De most már ez nem működik sajnos.
Viszont az idegen fajok gond nélkül tudnak gyártatni akármit a hajógyáradban.
Ahhoz, hogy jobban mennyen a biznisz, meghackeltem a fajok hajógyárait és leállítottam náluk a gyártást. Így mindenki nálam akart hajót gyártani.
Hozzáteszem, hogy nagy komplex kell, rengeteg bányászhajóval. De ez függ a hajót gyártó modulok számától is. Nálam 3 XL és talán 7 L gyártó van, meg talán 2 S/M gyártó modul.
Emellett természetesen lehet vég nélkül feladatokat elvállalni, de azokban nincs nagy pénz a 400M-hez képest.
Lehet kereskedni. Árut szállítani vagy olyan helyekre olyan állomást építeni, amiből pénz lesz.
Kristályokat gyűjtögetni, de utoljára mikor ezt néztem, akkor a fényük rendesen nerfelve volt. Szóval oda sem árt egy mod.
Űrtojásokat gyűjteni, amiből űrkaviárt készíteni és, ha találsz olyan feladatot, akkor 2 milláért leadni, ha nem, akkor állomáson 1 milláért el lehet passzolni. Illegális asszem mindenhol. Szóval ne szkenneljenek a zsaruk, ha csak nincs erre is mod-od. Nekem van. Egyszerűen a bányász helyeken gyűjtögethető a nagy hajók után. Vagy kell egy 4 tornyos M-es és a tornyokat kavicslövöldözésre állítva lassan haladni az aszteroida mezőben, folyamatosan nyomva a tárgy behúzót. Ezzel így még kristály is gyűjthető, meg alapanyag robbanószerkezethez és talán hacker eszközhöz. A hackerkedés is jó pénz, de az idővel mindig jobb lesz. Először 1-200k körül. Nekem már 500k-nál is jár. A behúzásra is létezik mod, ami pár km-en belül összeszedi helyetted az elhagyott cuccot. Asszem ez is gombnyomásra megy, de nagyban könnyíti a begyűjtést.