Egosoft X4
  • RJoco
    #4614
    Nem túl régóta.
    Viszont akkor most már értem, hogy miért szaladtam a leszálló vége felé és mikor megfordultam, mégis szembe nézett velem a hajóm.
    Mondjuk a legtöbbször a saját állomásaimra beteleportálok. Akkor, is, ha bedokkoltam.

    A logiaki nézettel így még nem foglalkoztam. De eddig nem tűnt fel a dolog.

    Először 5 hajónál próbálgattam a formációkat, de, ha nem mozogtak, akkor csesztek formációt váltani a vezér körül.
    Aztán valamiért a Point Guard-ot választottam.
    8 hajónál már szépen kijött, hogy a vezér hajó egy kör közepén csücsül, a többi hajó pedig előtte a kör íve mentén csoportosul.
    Ennyi hajónál egy félkört adtak a vezér előtt.
    Na ez a formáció nem jött be állomástámadásnál, mert sok hajó túl közel ment, mert ugye a vezérnek is lőtávba kellett kerülnie.
    Úgyhogy megfordítottam és inverz Point Guard lett. Így a félkör a vezér hajó mögött van. Illetve a félkör széle a vezérhajó vonalában.
    Ha én irányítom a vezérhajót, akkor is jól működik. De általában én a sárkányból irányítok és nem vagyok a flotta tagja.
    Szóval nekem az Inverz Point Guard jött eddig be.
    Amit mindenképp meg akarok keresni az a Horizontal X formáció. A Xenon drónoknál láttam és nagyon megtetszett.
    Amúgy sem lenne rossz, ha horizontálisan le és fel jobban kitérnének, mert az állomások pusztítása sokszor azért olyan lassú, mert a hátrébb, takarásban lévő modulok lelövéséhez már helyezkedniük kell, ami nem az erősségük. Percek telnek el azzal, hogy semmit nem lőnek, csak mocorognak, de nem helyezkednek.
    Aztán jön egy hülye és beúszik közvetlen az állomás alá, így a teljes tüzet ő kapja. Ha van az állomáson L-es torony, akkor a hajónak annyi.

    Próbáltam, hogy a flottát az állomás fölé vittem, majd átvettem a vezérhajó irányítását. Ahogy megtámadtam fentről az állomást, a többi hajó bontotta a formációt, hogy támadásba lendüljenek, de főleg azért, hogy ezt az állomás síkjában tehessék meg...
    Egy defence disc baromi gyenge szerkezetnek tűnik, de, ha teljesen fel van szerelve, akkor jó pár hajót el tud intézni.
    Utoljára szerkesztette: RJoco, 2020.10.14. 12:59:59