Mu Legend online
  • wudoORock
    #107
    Az aukciós házas téma az szörnyű és rossz húzás volt, ez tény. Lesz ahogy lesz. Tudja a webzen is hogy hibázott ezzel a döntéssel és javítani fognak rajta, ezt el kell engedni addig.

    Szerintem a mai viszonylatokban ez bőven nem p2w. Minden árusítható az aukciós házban, még redzenért is ellehet adni cuccokat. Én már összeszedtem csak AH-ból 4k redzent, szóval semmi sem lehetetlen. Egyébként ami az itemshopot illeti, két dolog éri csak meg ami miatt egy minimálisan pay2winnek lehetne hívni, de igazából ezek sem orbitálisan nagy előnyök. Az egyik a pet box, a petek húzása. A másik pedig a vörös imprint tekercs. Az utóbbi szerintem idővel bekerül a játékba mint lootolható tárgy, vagy berakható lesz az AH-ba. Ha még sem, akkor még mindig ott a lehetőség, hogy kifarmoljuk magunknak AH-ból. A pet pedig Fabrice's Gardenből esik, lassan de biztosan. Mindnen más pedig elérhető mindenki számára. A prémiumot azért nem sorolnám ide, mert aki nem vesz 10 euróért egy prémiumot, az nem is gondolja annyira komolyan a játékot, hogy egyáltalán ezzel a témával foglaklozzon amiről beszélünk. Szóval őket nem zavarná. Ugyanis a prémium iszonyatosan megéri és alul árazott. A prémiumból kapott napi fix 50 bound redzenből pedig minden nap kosztümöt lehet venni, ezért azt szintén nem sorolnám ide, mert az jár. Szóval összességébe én kb semmi pay2wint nem érzek az egészben, mondom ezt úgy, hogy egyszer fizettem csak 10 eurót a játékért és a következő havira már össze is farmoltam a redzent és ekkora összegből topos karakterem van. Combat power az nem egyenlő a karaktered erejével, még mielőtt félreértenéd.