• gforce9
    #147
    Nem hinném, hogy ostobaságról lenne szó, ismerek sok cimborát, akik értelmesek mégis meg vannak áldva ezzel a marhasággal. Mostanában annyira nyomatják a napelemet meg a szélkereket, hogy a csapból is az folyik. És ha valamit sokat mondják az embernek akkor azt a jó része elkönyveli, hogy az úgy van. Mert ugye nem ért hozzá, nem foglalkozik vele. Inkább én abban látom a gondot, hogy lusták az emberek utánanézni, gondolkodni és kritikusan hozzáállni mindenhez, nem csak úgy elhinni amit mondanak. Szellemi lustaság inkább ezt látom. Vagy egyszerűen a napi hajtás mellett nem fér bele az, hogy néhány előadás megnézzenek a témában kontra is ne csak pro. Vagy olvassanak másfajta cikkeket is, ne csak azt ami épp a csapból folyik.