• Tetsuo
    #42
    Magyarországon mindenképpen szükséges Paks bővítése és felújítása, még egy hasonló méretű atomerőmű, (jóval kisebb) kettő-három vízierőmű, újabb vízcsatornák építése.
    Ezekután szükséges a megújulók kutatása és gyakorlati megvalósítása úgy, hogy szigetüzemként is megérje használni, mert igazából csak akkor éri meg. A nap-, szél-, víz- és geotermikus energiák, emellett az energia tárolásának (akkumulátorok) kutatása és fejlesztése.
    A lakosságot is tudatosabb irányba kell terelni, de nem félrevezetve - sötétzöld attitűddel.
    Valójában már az épületek tervezésével, tájolásával, a köré ültetett fák árnyékával és vízigényével lehet elkezdeni az energiagazdálkodást, majd az életmódunkkal, logikus életvitelünkkel támogatni azt.
    A cégeket is meg kellene regulázni és szép lassan elszakadni a fogyasztói társadalomtól pozitív irányba. ;-)