Nathan Drake utolsó kalandja
  • Amiga
    #939
    Most végeztem a játékkal crushing fokozaton.

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Hááát, ez másodszorra is ESZMÉLETLEN volt, és a játékmenet nehezebb fokozaton még jobb is, mint moderate-n volt.
    Ilyen átvezetőket még soha nem láttam, és a játékban is csúcs minden animáció, valamint az épületek, tereptárgyak, növényzet és állatvilág kidolgozottsága. Most sokkal több állatot fedeztem fel, olyan is van, amit csak a legképtelenebb ötlet kipróbálásával lehet felriasztani. Láttam rengeteg dolgot, ami mellett elsőre elmentem, és a 15 órás játékidő ezen a fokozaton 22-re nőtt (úgy is, hogy sok helyen már tudtam a megoldást), így most tartok 37 óránál.
    A tűzharcok persze sokkal keményebbek, némelyik a lehetetlennel határos. Az utolsó kardpárbaj pedig sokkal keményebb így, sokszor egyetlen találat is instant kill, illetve hosszabb is ez a csata.
    Epilogue-ért nagy taps, hiszen eszméletlenül kidolgozott helyszín, holott ez már tényleg csak a "megnyeréshez" ad, máshol egész játékokon nem dolgoztak ennyit a grafikusok, mint itt ezen az egyetlen helyszínen.
    Amiért ez a játék jobb, mint a többi, az a kidolgozottsága, a STÍLUS, ami az egészből árad. Valaki írta, hogy gyenge a sztori, ez baromság. Van egy keret, és ezt feltöltötték rengeteg tartalommal, a karakterek interakciói páratlanul emberiek és valóságosak. Pl. a végén, amikor Elena kezet nyújt Sam-nek, ő pedig visszakérdez: "a handshake?", és megöleli. És millió ilyen apróság... amikor Madagaszkárban megpróbálnak felhajtani a sáros lejtőn, és mondja Nathan: "aaand go!", mikor visszacsúsznak, akkor meg mondja Viktor: "aaand no!". Vagy amikor a lány káromkodik és Nathanék egyszerre mondják: Language!
    Az egész játékból árad a meghittség.
    Most összeszedem, milyen achievement-ek hiányoznak a platinához és jöhet a harmadik kör.

    Utoljára szerkesztette: Amiga, 2016.05.20. 08:34:12