-
SaGa Jr #18 Lehet "pénzt" csinálni gyártásból a black market-en. Minden hónapban vannak dolgok amikért kiemelt supplies-t fizetnek (ilyenkor lehet pénzt csinálni, mert amúgy sokat valóban nem érnek a használt cuccok), plusz ott mindent el lehet adni, így a felesleges hullákat, gyenge cuccokat és szükségtelen vackokat is. Sokkal nagyobb bevétel szerezhető onnan, mint amit a hónap eleji juttatás hoz a konyhára.
"Bázis támadás" itt is van, az Avenger-t egyszer elkapja egy üldözés során az ellenfél (ha nagyon bénán játszik az ember egynél több alkalmat is elő tud hozni).
A körlimitek azért különösebb probléma nélkül teljesíthetőek, már a játék elején is, míg később, jobb páncélokkal, extra mobility-t adó eszközökkel fele idő alatti teljesítés sem lesz ritka. Már persze ha az ember hajlandó átállni a régi beidegződésről amit a játék elődjénél használt, hogy lépésben haladunk és mindenki mindig overwatch-ban van. Azt sem árt figyelembe venni, hogy az időlimitek egyes feladatokban az elsődleges cél teljesítésével meg is szűnnek és onnantól már olyan ütemben és ráérős taktikával öldösheti a játékos az idegeneket és csatlósaikat, ahogy neki tetszik.
De alapvetően ez most nem az a játék (így is lesznek olyan feladatok ahol ezen taktika ugyanúgy használható, ugyanis nem minden feladat körlimites és a körlimitesek egy jó részén a fent említettek szerint a körlimit simán lekapcsol ha teljesül egy bizonyos feltétel). Itt most támadni kell és záros határidőn belül elpusztítani minden ellenfelet vagy majd marha gyorsan eltűnni a feladat teljesítése után, ezért nincs idő ezzel vacakolni (nem is adnak akkora védelmi pluszt már a fedezékek). Amennyiben az ember nekiáll minden ellenséges csoportot egyesével becserkészni és levadászni, úgy bizony időt fog veszíteni (az idegenek meg húzni fogják az időt, mert nekik erősítéseik jönnek, tehát minél tovább ott tudnak tartani annál jobb lesz nekik).
A játék számtalan eszközt biztosít a gyors rácsapások és lelépések kivitelezésére és támogatására.
Amennyiben ez valaki számára mégis "elfogadhatatlan" és feldolgozhatatlan, az a játékos kapott kismillió lehetőséget a modok által, hogy kikapcsolja a limitet vagy felemelje olyan értékre amilyenre neki tetszik. Ez a játék kimondottan manipulálás és modolás párti, piszok egyszerű módosításokat eszközölni benne és a steam nem fogja ezeket lecsapni, meg emiatt kiiktatni az achievement-eket.
A fegyverek gyártása valóban nem igényel egyenkénti legyártást, de egyszer azért le kell gyártani őket (arányaiban meg igen drágák ezek a gyártások, főleg a bevételekhez és a felhasználásra kerülő anyagokhoz viszonyítva), nem elég a kikutatás attól még nem kapja meg a játékos a kérdéses eszközöket (ugyanez igaz az alap páncélokra is az adott tier-en). Ugyanakkor ha valami egyedit akarna az ember, ami előnyökhöz juttatja, akkor azt már egyesével kell legyártsa. Így páncél variánsok, kiegészítők, kísérleti fegyverek, speciális gránátok meg védő eszközök mind egyesével gyártandóak.
Tárgyak felszedhetőek földről, loot keretében. Nem fegyverek lesznek ezek amiket nem tudna és amúgy sem akarna használni az XCOM katona (a saját fejlesztésű cuccok ugyanis jobbak), hanem egyéb hasznos dolgok amivel a fegyvereiket javíthatják fel (fegyverekbe rakható kiegészítők amitől pontosabb, megnövelt tárkapacitású vagy más hasznos extrát kap a fegyver), magukba építhetik (PCS, ez van az EW gene mods helyett), netán a kutatóknak adhat munkát amitől intel "erőforráshoz" jut a játékos vagy eladhatja jó supplies értéken a black market-en.
Ha a régi UFO érzést keresné valaki, akkor neki szimpatikusabb lesz a nemsokára érkező UFO: Extraterrestrials 2. Annak az első része is a régi UFO-k felújítása volt, bár csak egy bázisod lehetett ahol katonák állomásoztak, a többin repcsiket állíthattál hadrendbe hogy legyen honnan gyorsan elfogni az UFO-kat. Na ez a játék majd sokkal közelebb áll a régi UFO-khoz, mint az új XCOM sorozat.