Skylake#7
Amennyiben én egy gazdasági középhatalom vezetője, vagy katonai vezető pozícióban lévő személy lennék, és nyilvánvaló lenne számomra, hogy nem áll rendelkezésünkre olyan high-tech K+F potenciál, és különösen ehhez szükséges tőke, amely az ilyen kifinomult state-of-art önrendelkezésű fegyverrendszerek kifejlesztéshez szükséges, akkor arra mennék rá, hogy hogyan lehet ezen eszközöket blokkolni, technológiájukból adódóan tönkretenni célterületre szállításuk előtt, közben, illetve bevetésük közben. Azaz döntően EMP védelmi eszközök fejlesztésre fókuszálnék. És csupán egy átlagpolgár vagyok, és ennek ellenére ez nekem is eszembe jutott, biztosra vehető, hogy ez az ilyen téren kompetensek már régen ez irányba megkezdték a kutatásokat. Tökéletesen biztosra veszem például, hogy Kina vagy a ruszkik, folyamatosan, lehetőségeik szerint követve USA hadászati technológiáinak fejlődését, ezen belül pedig a katonai robotikát: már dolgoznak EMP eszközökön - nyilván ezt nem fogják senki orrára sem kötni.
(Hint: mindegyik előzőleg említett világhatalmat végtelenül rühelem, mielőtt még elkezdenél rugózni azon hogy miért ezeket, és miért így említettem meg.)