Érdekes a cikk, nekem is rögtön az jutott eszembe, hogy Hawking kissé elrugaszkodott, de tőle azért hihető amit mond. Másodikra eszembe jutott, hogy azért mellette ott voltak a tudományág jeles szereplői is, szóval nem annyira hiábavaló az aggodalom.
Amúgy tényleg a Terminátor után rukkoltak elő ezzel, szerintem a marketing miatt, amit megértek, de ilyen kvalifikált szakembereknél kicsit problémás lehet.
Amiért írok valójában:
Nekem korábban az jutott eszembe, hogy ha a valóságban képesek lesznek "nagy" kvantumszámítógépek létrehozására akkor nem is kell mesterséges intelligencia bármiféle jelenleg MI-t felhasználó feladat elvégzéséhez, mert csak elég "pár tíz qbit" bemenő paraméter aminek segítségével képes megtalálni akár az egyetlen megoldást is a szinte végtelenből gyakorlatilag azonnal. Azért ez veszélyes lehet, mert olyan harci eszközöket lehetne alkotni tényleges mesterséges intelligencia nélkül, ami mindenképpen kinyír, már ha ez a valóságban is lehetséges az adott gép felszereltségétől és a helyzettől függően. Ha meg nem lehetséges, akkor nem indít támadást, vár egy kicsit és megint elemez. Ez azért nem annyira MI szerintem, mint ahogy a fenti cikkben a Google MI kutatói gondolnak.
Ha ezek egymással is képesek kommunikálni szerte a világban akkor már komolyabb baj is lehet szerintem. Nem kell, hogy öntudatra ébredjen bármi is, egyszerűen elég ha valaki azt mondja nekik, hogy ez a feladat. Megtalálják a módját a feladat végrehajtására. Ha az a valóságban is lehetséges akkor a megoldást megtalálják, még harcolni is esélytelen lenne ellenük, mert tudják mit mikor és miért kell tenni. Lemodellezik az egészet, tudják, hogy győznek-e vagy sem, még mielőtt elindítanának bármit is. Mindez csak a bemenő paraméterek számán és pontosságán múlik, amit fejleszteni fog.
Persze az a néhány qbit bemenő paraméter azért fontos, hogy jó legyen anélkül semmit nem ér az egész, ki lehetne ezeket cselezni, de mi van akkor, ha azok kellően pontosak?
Szóval szerintem semmiféle öntudat, meg komolyabb MI nélkül is lehetséges a baj.
És még beszélnie sem kell, mint a Terminátornak. :-)