• Skylake
    #42
    Akkor jó, örülök, hogy az userek élete meg van könnyítve. Ettől függetlenül a fragmentáltság csökkentése nehéz lesz szerintem, illetve a kötelező frissítések ilyen formában történő kikényszerítése kérdésessé teszi, hogy jogilag mennyire is rendelkezik egy adott user az eszköze felett, és egyáltalán van-e joga az MS-nek ilyenfajta kontrollt és irányítást gyakorolnia. Illetve, ha van joga, az meddig terjedhet. Ebből lesz jó pár kemény bírósági per, készülhetnek az ügyvédeik. És készülhet az USA-ban az EFF-is, hogy csak egy e téren jelentős szabadságjogi szervezetet mondjak. Szerintem addig, ahogy ez meg volt valósítva, semmivel sem tovább. Tehát, ha akarom, eldönthetem, hogy letöltöm és alkalmazom-e a frissítéseket. De hogy a proprietáris oprendszere mellett annak számomra lényegében nem megismerhető frissítési logikáját is kötelezővé és ez által általa még jobban kontrollálttá teszi, az abszolút nem engedhető meg. Nem csak neki, semmilyen IT vállalkozás szoftverének sem. Saját környezetemben pedig nem is fogom megengedni ezt - lásd. korábban írtakat. Kizárólag nekem, mint felhasználónak van jogom eldönteni, hogy frissítem-e az adott szoftvert, és ha igen, mikor és mely kibocsátott frissítéseket alkalmazom, ez az én álláspontot.