10804749371454315238.jpg
  • SaGa Jr
    #955
    Úgy tudod növelni, ahogy a kHares által linkelt leírásban van (azt elolvasva estem neki én is a módosítgatásnak, de azért az ott leírtaknál kicsit több melót ölve bele a dologba, nem csak egy-egy számot megnövelve).
    Azt mondjuk hozzá kell tennem, hogy nem mindig elég csak a számot átírni, az egyes podokba bele is kell tenni amit látni akarsz benne, tehát az adott egységet, megfelelő sorszámmal, pontos névvel. Ilyenkor figyelni kel larra is, hogy adott szintű podba ne rakj sokkal gyengébb ellenfelet (tehát ha mondjuk egy fejlettebb advent pod-ot szerkesztesz akkor ne az alap advent kategóriájú katonákat és egységeket, hanem az advanced vagy még fejlettebb verziókat add hozzá).

    Ha csak a számot növeled meg, az egyes podok esetében nem fog semmit sem jelenteni (változatlan marad a létszám), másoknál a program fog hozzárendelni találomra valami extra egyént (ez néha nagyon faramuci helyzeteket okozhat, mert így bizony könnyen előfordulhat, hogy a véletlen miatt bevág a játék elején egy megnövelt létszámú csapatba egy olyan ellenfelet, ami csak a játék vége felé jönne), ami akár boss is lehet, mert nem rendeltél külön korlátozásokat a növelés mellé. Így csak akkor piszkáld ezeket, ha tudod és érted is mit variálsz.

    Vagy ha gondolod akkor a Steam Workshop-on keresgélj kicsit, mert vannak már ilyen modok egy ideje. Azokkal jobban jársz, azoknál nem lesznek hibák. Csak végig kell túrni értük a most már 1000+ modot.