
-
SaGa Jr #946 Akkor gratula az eredményedhez. Aki Legendary Iron Man-en eljut a végéig, az megérdemli hogy erős legyen a csapata.
A végén persze, hogy könnyű lesz, főleg pszíkerek megszerzése után. Meg aztán elve nincs igazán hátrányban a játékos és nagyon gyorsan le lehet hagyni technológiailag az ellenfeleket.
A létszám növelést én is megcsináltam magamnak (3-5 fősek a podok, a 2-4 helyett, erősítés pedig nem jön 4 fő alatt), mondjuk én eleve így is indítottam iron man-el a legendary-t, Így eljutni a végéig kellően izgalmas és kihívást biztosító volt. A végén a nagyobb létszám (boss-okat is ideértve) ellen nem volt OP így sem a csapatom (veszteséget ettől függetlenül nem szenvedtek) és a pszíkerek sem mostak le bárkit és akárkit könnyedén pont emiatt. Magamat meg korlátoztam maximum 2 pszíker használatára, akik közül csak a kiemelten fontos feladatokra ment mind a kettő, a többire ha ment pszíker akkor legfeljebb 1, hogy ne domináljon egymaga a harcban.
AWC is random maradt (megemeltem az extra osztásnál a minimális szintet 2-ről 4-re, így nem maradt le senki semmiről, bár amúgy sem maradt volna le, mert ezzel az építménnyel indítottam), mert alapból is nagyon nagy extra bármit kapjanak is pluszban, nem hogy még a legtáposabb dolgokat válasszam mindenkinek.
Plusz semmi mókolás a feladatok timer-ében, mert az megint csak iszonyat nagy könnyítés, ami elveszi a játék egyik fontos elemét és alárúg alaposan a nehézségnek.
Pszíkert remélem visszaállítják normál fejlődésűre (ha már egyszer mindent megcsináltak hozzá), ha más esetleg nem is fogná vissza őket, akkor a Long War csapata biztos előáll valami ilyesmivel.
szerk.:
Most látom nem vagy még a végén, csak nagyon elhúztad a dolgot és mindent felhúztál, kigyúrtál mielőtt a sztoriban haladnál. Ez így persze hogy megborítja nagyon az erőegyensúlyt és csak még erősebbé teszi a játékost. Egyes ellenfelek fejlődése nem csak időhöz, de elvégzett feladathoz is kötött, így ha nagyon előremész fejlődésben kihagyva a sztori feladatokat, akkor nem fogod érezni a folyamatos nehézséget, hanem egyszer csak nagyon durván leléped az idegeneket harcban és minden téren, amit aztán behozni sem fognak tudni.
molnibalage83:
Ha van mentésed ahol egy mod aktív volt és te kiveszed a modot, onnantól nem tudod visszatölteni a mentést, tehát azt a játékot bukod. Újat kell kezdjél (ha csak nem készítettél egy mentést és tetted el mielőtt feltetted volna az immár törölt modot).
Elméletileg lehet próbálkozni a save fájl módosításával, törölve belőle a törölt modot, de ha annak valami kihatása volt a katonákra az értékeikben/képességeikben, netán a térképen variált valamit, akkor ez sem járható út.
Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2016.03.06. 09:35:34