10804749371454315238.jpg
  • molnibalage83
    #678
    Olyat még nem tapasztaltam, hogy csak úgy, magától visszaváltott volna concealment módba a csapat miután lebukott/felfedte magát. Egyes skill-ek bizonyos katonáknál megadják azt, hogy ők fedettek maradnak még ha a többiek fel is fedték magukat, de ez is csak addig él míg ezen emberek (ranger-eknek lehet ilyen skill-jük, bár AWC megadhatja másoknak is) bele nem trappolnak az ellen észlelési zónájába vagy támadásba nem lendülnek.
    Akkor lehet, hogy elnéztem és csak a ranger volt. Késő volt már.


    Az első hónap hosszúnak tűnik ez igaz, de annyira azért nem az. Szépen kapja az ember az első feladatokat, szerez magának engineer-t és így beindulhat az építkezés, megtapasztalja az első retaliation feladatot (védd meg az ellenállókat).
    Volt olyan katona aki 7 missionben volt. Ez azt jelenti, hogy kb. minden 4. nap történt valami úgy, ha az összesen ott volt. (Nem volt.)

    Az induló helyen meg majd lehet havonta egyszer bónuszt aktiválni és ha ott dekkol az avenger, akkor jár az adot bónusz. Például gyorsított gyógyulási idő vagy épp Intel gyűjtés, netán építkezés gyorsítás. Meg aztán minden hónapban ide visszatérve és rábökve az ikonra lehet új embereket felvenni és változtatni az épp aktuális előnyön.
    Az éppen aktuális bónuszt akkor jelzi a térkép. Nekem gyógyulás volt már, de figyelmeztetett, hogy elveszthetem, ha váltok.


    Nekem egyébként az ős UFO sem volt nehéz még a legnehezebb fokozaton sem. Ott kissé visszásnak is éreztem, hogy gyakorta jelentős túlerővel lehetett lerush-olni csóri idegeneket.
    Persze, csak akkor veszteségeid voltak, hogy tényleg a katonák vitték a pénzt. Mikor egy hónapban elvesztettél 30 db katonát meg két tankot, az kurvára nem volt olcsó...